DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappen: Jövőre sem cserélném vissza a 33-as számot

Most, hogy 2021-ben kiérdemelte a világbajnoki címével Max Verstappen, hogy idén 1-es rajtszámmal indulhasson, nagyon szeretné, ha 2023-ban ugyanez lenne az autóján. Megvédené címét.

Éppen a napokban vezette hosszú idő (bő másfél hónap) után a Red Bull speciálisan átalakított versenyautóját Max Verstappen. Ez volt az első alkalom, hogy egyes rajtszám viríthatott F1-es autóján, még ha ez nem is az a modell volt, amellyel majd az évad során a száguldó cirkuszban versenyezni fog.

Rendkívül meg is tetszett neki és élvezte, hogy egyessel csapathatja a jégen. Szinte fel sem ocsúdott, annyira belevetette magát a szórakozásba. „Gyakorlatilag észre sem vettem, hogy az autómon volt az új rajtszámom. De mennyi olyan alkalom van, hogy az ember erre cserélheti le a rajtszámát. Az egyes a Formula-1-ben a legjobb szám, úgyhogy számomra egyértelmű volt, hogy rögtön igyekszem ezt használni, amint lehetőség nyílik rá” – idézi a holland pilótát a Racingnews365.com szakportál.

Ha már megkaparintotta az 1-es rajszámot Verstappen jó ideig nem engedné ki a keze közül


„Természetesen remélem, hogy a 33-as szám a jövő szezonban sem kell, hogy visszatérjen az autómra” – utalt bajnoki címének megvédésére Max Verstappen. Ebben azonban biztosan lesznek, akik igyekeznek megakadályozni, leginkább a hosszú idő után tavaly legyőzött Lewis Hamilton.

„Verstappennek jó esélye kínálkozik arra, hogy ebben az évadban is világbajnok legyen. Hamiltonnal együtt, 50-50%-ban őket tekinthetjük favoritnak” – ecsetelte véleményét az egykori F1-es versenyő, Ricciardo Patrese a La Gazzetta dello Sport hasábjain.

Mi számítunk valami olyan vaskos meglepetésre az erősorrendben, mint 2009-ben a Brawn és a Red Bull hirtelen előretörése, vagy ismét a Mercedes és a Red Bull küzd meg a bajnoki elsőségért, netán a Ferrari is végre újra beleszólhat a csatározásba?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: