DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardo: Idegen voltam az F1-ben

12. szezonját kezdi meg az idén Daniel Ricciardo. Az ausztrál pilóta 2011-ben még a Hispania színeiben mutatkozott be, most pedig visszaemlékezett a kezdeti időkre. Úgy érzi, nem találta a helyét.

Már javában zajlott a szezon, amikor a 2011-es Brit Nagydíjon megkapta a lehetőséget Daniel Ricciardo a HRT istállójánál. Akkor a Red Bull támogatását élvezve kerülhetett be a spanyol csapathoz, ahol egy fél idény után a Toro Rosso alakulatához került, majd később honfitársát Mark Webbert váltva lett a Red Bull pilótája.

Innentől kezdve a sikerek sem kerülték el, ám 2019-ben új kihívás után nézve vált a Renault pilótájává, ám ott nem jöttek össze a tervei, így 2021-től kezdve már a McLarent erősíti. Bár az eddigi pályafutása alapján abszolút helye van a mezőnyben, eleinte nem gondolta így az ausztrál, mivel az utánpótlásban nem tudott dominálni korábban.



„Nehéz volt Ausztráliából megérkezni és belépni az F1-be. Biztos vagyok benne, hogy a világ sok része eléggé elszakadt ettől a sporttól, és Perth is ezek közé tartozik. Amikor néhány évvel később ott voltam a rajtrácson Schumacherrel és a gyerekkoromban bálványozott versenyzőkkel, az csodálattal töltött el. Akkoriban feltettem magamnak a kérdést, hogy mit keresek én ott?” – idézte Ricciardo szavait a PlanetF1.

„Gyerekként nyilvánvalóan jó voltam, de nem tudtam dominálni és nem voltak igazi jelei annak, hogy megfelelően teljesítettem volna. Eleinte tehát határozottan túlterhelt voltam. Ez egy tanulási folyamat volt, ahol megpróbáltam kényelmesebbé tenni a dolgokat és jobban hinni magamban. Azonban még ha Schumacher, Alonso vagy Raikkönen is volt az ellenfél, mindegyiküknek ugyanezt az utat kellett végigjárnia. Megpróbálsz mindenkit emberibbé tenni magad körül, hogy ne tűnj annyira idegennek” – zárta gondolatait a 32 éves pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: