DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Bottas büszke a Hamiltonnal elért sikerekre

Valtteri Bottas továbbra is büszke arra, amit a Mercedesnél töltött öt éve alatt elért. Úgy gondolja, a Lewis Hamiltonnal való együttműködése fontos helyet foglal el a történelemkönyvekben.

Egy rendkívül zajos és nehéz szezont követően Nico Rosberget avatták világbajnokká 2016-ban, ám a rajongók nem sokáig örülhettek. A sikert hamar beárnyékolta a hír, amely a csapatot, a versenyzőket és a fél világot letaglózta: az újdonsült világbajnok bejelentette visszavonulását. Villámgyors intézkedésekre volt szükség, Toto Wolffék pedig az akkor még Williamsnél versenyző Valtteri Bottas szerződtetését gondolták a legjobb megoldásnak. 2017-től így a finn vette át a távozó Nico Rosberg helyét, aki bár sosem tudta igazán tartani a lépést csapattársával, ott töltött öt éve mindegyikében hozzásegítette a Mercedest a konstruktőri világbajnoki címhez.

Nem ez volt azonban az egyetlen emlékezetes cselekedete. Rosberg és Hamilton kapcsolata már-már toxikussá vált a szezon végére, de Bottasnak sikerült békét és harmóniát hoznia a csapatba. A brit világbajnokkal való kapcsolatáról többször is rendkívül pozitív hangvétellel nyilatkozott, és Hamilton sem titkolta: Bottast tartja a valaha volt legjobb csapattársának.



2022-től azonban új fejezet nyílik a finn életében: az Alfa Romeónál folytatja pályafutását. Mialatt erre készült, bőven volt ideje átgondolni kapcsolatát a Mercedesszel és végigpörgetni a fejében a különleges közös eredményeket. „Büszke vagyok” – mondta Bottas a Beyond The Grid podcastban. „Most, határozottan tudván, hogy egy másik csapatban folytatom, volt időm egy kicsit átgondolni a helyzetet. Nagyon különleges dolgokat értünk el együtt.”

A csapat egymás utáni konstruktőri címeiről Bottas úgy vélekedik: „Ehhez két pilóta kell.” Mint mondta, büszke a Hamiltonnal való együttműködésre, és bár csapattársa egyéni sikereit nem tudta elérni, úgy véli, a párosuk erős csapatot alkotott. „Ha úgy tekintünk rám és Lewisra, mint csapattársakra és megnézzük a Formula-1 történetét, az együtt megszerzett pontokat, győzelmeket, dobogós helyezéseket… nehéz jobb csapatot megnevezni” – fogalmazott a finn. „Határozottan büszke vagyok, és a legfontosabb az, hogy tudom, mindent beleadtam. Tükörbe nézhetek és azt mondhatom: megpróbáltam és mindent beleadtam, amim volt. Ennyit tehettem.

Valtteri Bottas összesen tíz futamot nyert a Mercedesszel, valamint 58 dobogós helyezést és 20 pole pozíciót szerzett. A finn most egy több éves szerződés keretében az Alfa Romeónál folytatja, ahol csapattársa az újonc Guanyu Zhou lesz. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: