DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas: Minden tőlem telhetőt megtettem

Bár elismeri, hogy kudarcként fogható fel, hogy nem nyert F1-es vb-t a Mercedesszel, a finn pilóta úgy érzi, ennél többet nem tehetett volna a sikerért. Arról is beszélt, miért volt jó csapatjátékos.

Az idén már az Alfa Romeónál szereplő Valtteri Bottas öt idényt töltött a Mercedesnél, s bár ez idő alatt szerzett tíz futamgyőzelmet, a világbajnoki címért egyszer sem tudott igazán harcba szállni, miközben csapattársa, Lewis Hamilton négyszer is elhódította az év végi trófeát, a konstruktőrök között pedig mindvégig verhetetlen volt az alakulat. A finn ennek ellenére úgy érzi, hogy mindig mindent beleadott – erről a GPFans hasábjain beszélt:

„Igen, magamnak is felteszem néha ezt a kérdést. Tényleg úgy érzem, hogy mindent megtettem. Ez olyasmi, amire legalább büszke lehetek. Nyilván zavar, hogy nem nyertem világbajnoki címet, de kevésbé zavar amiatt, hogy tudom, hogy nem tehettem volna sokkal többet ennél. Ez van, de nyilván minden szezonban igyekszem még többet kihozni magamból és még jobbá válni. Nyilván néhány évben balszerencsés voltam, egyes szezonokban nem teljesítettem azon a szinten, mint szerettem volna, de összességében mindent beleadtam.”

bottas-mercedes-dppi-2021



Persze azt nem tagadta a Beyond the Grid podcastműsor vendégeként, hogy kudarcként éli meg, hogy nem lett világbajnok az Ezüst Nyilaknál: „Hiszen végső soron gyermekkorom óta ez a célom, az álmom. Ez a cél mindig erősen ott volt a fejemben, ez hajtott, hogy mindig keményen dolgozzak. Minden, amit ennek a sportnak az érdekében csináltam minden nap, ezért történt. Én akarok lenni a legjobb, bajnok akarok lenni. Szóval igen, bizonyos szempontból kudarcnak érzem, hogy ezt nem sikerült elérnem a Mercedesszel. Másrészt viszont minden tőlem telhetőt megtettem, de egy tűnik, nem ez volt a sorsom, legalábbis egyelőre. Még folytatom a pályafutásomat, és ebben az őrült sportban sosem tudhatjuk, mi fog történni.”

Bottas sokszor kapta meg azt a kritikát, hogy túlságosan is alárendelte magát a csapatérdekeknek és sokszor Hamiltont segítette. A finn azonban nincs róla meggyőződve, hogy ha elkezd keménykedni, akkor jobb esélye lett volna a vb-címre:

„Bár tudnám a választ arra, hogy miként változtatott volna az esélyeimen, ha bármit másképp csinálok. Amit tudok, hogy ha nem lettem volna csapatjátékos, sokkal nagyobb feszültség lett volna az istállón belül. Kevesebb lett volna az együttműködés Lewis és köztem, ami hosszú távon rosszabb teljesítményt eredményezett volna csapatként. Hiszen ha megvan a harmónia és együtt tudunk dolgozni, akkor hosszú távon a csapat érdekeit szolgáljuk. Közösen fejlesztjük az autót, és nyíltan meg tudunk beszélni dolgokat. Ráadásul ott volt az is, hogy mindig egyéves szerződést kaptam, így ha elkezdek játszadozni, mi történt volna? Nem ismertem a jövőt, nem tudtam, mi történik, ha nem hallgatok a csapatra. Ez is tényező volt.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: