DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Dobogó közelébe jutna Bottas az Alfával

Igyekszik realista célokat megfogalmazni új csapatánál a Mercedestől érkező finn F1-es pilóta, de a Williamsnél eltöltött évei alatt megtanulta: ebben a sportban semmi sem lehetetlen.

Valtteri Bottas öt szezon után hagyta el a Mercedest, s idén már az Alfa Romeo Racinget fogja erősíteni a Formula-1-ben. Azzal a finn is tisztában van, hogy hacsak nem állnak fejre az erőviszonyok, új csapatával aligha fog futamgyőzelmekért harcolni, mint tehette azt eddigi munkaadójánál. Bottas azért így is visszafogottan optimista az esélyeket illetően:

bottas-alfa-teszt-dppi



„Realistának kell lennünk, és nehéz jósolni” – mondta el a pilóta a Beyond the Grid podcast adásában. „De úgy érzem, megvan minden hozzávaló és a potenciál is ezekkel az emberekkel, létesítményekkel és a szabályváltozásokkal, ráadásul már nem is nagyon tér el a csapatok költségvetése. Úgy gondolom, az előttünk álló évben a realitás a rendszeres pontszerzés. Néha remélhetőleg a dobogóhoz is közel kerülhetünk, az már szerintem sikernek számítana.”

Bottas ugyanakkor azt is hozzátette, hogy semmire sem akarja mondani, hogy az már elérhetetlen az Alfa Romeóval, ugyanis a Williamsnél egyszer már átélte, hogy egyetlen tél alatt is nagyot lehet előreugrani: 2013-ban még a kilencedik helyen végzett a csapatok között a grove-i alakulat, míg 2014-ben felfért a konstruktőri dobogóra.

„Nincs értelme határokat szabni annak, hogy mi az, amit nem érhetünk el, mert bármi lehetséges ebben a sportban” – mondta el a finn. „Láttam a Williamsnél 2013 és 2014 között, hogy nagy változások lehetnek egyik évről a másikra, ha jól végezzük a munkánkat. Ezért is érdekes, hiszen nem tudhatjuk, mit érhetünk el közösen. És hiszem, hogy nagy dolgokat érhetünk el.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: