DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Wolff megbánta a Hornerre tett megjegyzéseit

A két csapatfőnök egy évvel ezelőttig kiváló viszonyt ápolt egymással, ám az élesedő küzdelem miatt óriási törés keletkezett köztük és személyes sértésekig fajult a dolog. Nem kellett volna.

A Mercedes és csapatfőnöke 2014 óta hozzászokhattak ahhoz, hogy egy-két hamvába holt kísérleten (a Ferrari 2017-ben és 2018-ban úgy tűnt, legyőzheti a Mercedest, de az év végére mindkétszer kipukkadt a lufi) kívül nincs valós ellenfelük a száguldó cirkuszban és gond nélkül zsebelik be sorra a világbajnoki címeket.

Ennek egyik legnagyobb nyertese Lewis Hamilton lett, aki pályafutása első hét évében egyetlen világbajnoki címet szerzett, a hibridéra beköszöntével azonban a következő hét évéből hatot megnyert. Nagyon kevés hiányzott, hogy az arány nyolcból hét legyen, ám Max Verstappen és a Red Bull-Honda megakadályozták ebben és a holland happolta el a tavalyi elsőséget.

Ahogy az már lenni szokott, a két istálló között meg is romlott a viszony, kölcsönösen gyanúsítgatták egymást különböző csalásokkal és szabálytalanságokkal, ám egyetlen egyszer, Brazíliában követte ezt bármilyen ítélet is, amikor Lewis Hamilton hátsó vezetőszárnyát találták szabálytalannak az időmérő után, így kizárták és a mezőny végére rangsorolták.

Ahogy élesedett a küzdelem, úgy mérgesedett el a viszony a két csapatvezető között


Toto Wolff és Christian Horner jó barátsága is már a múlté, személyeskedésig fajuló sértegetésig romlott kettejük viszonya, ezt a Mercedes csapatfőnöke utólag nagyon is bánja, hogy ebbe belement. „Valóban nagyon megbántam, hogy a 2021-ig remeknek mondható viszonyom ennyire megromlott Christian Hornerrel. Mindig igyekszem a hozzáállásommal és a viselkedésemmel is profi maradni. Ugyanakkor kettőnk kapcsolatának elmérgesedése már személyes konfliktussá fajult, az tényleg igaz” – ecsetelte véleményét a Formule 1 Magazine holland kiadásában Wolff.

„Amikor a hajlékony hátsó szárnyak miatt meggyanúsítottuk a Red Bullt, annyit mondott nekem Horner, hogy fogjam be a számat. Erre pedig úgy reagáltam, hogy ő egy igazi szélkakas és túl sokat beszél a kameráknak. Nem kellett volna így tennem. Professzionális kapcsolat lehetne köztünk, még a legádázabb ellenségeink között is akad egy barát és ezt a személyt igenis tisztelni kellene akkor is, amikor éles csatározás folyik a két gárda között.”

„Hogy mi volt a megoldás? A feleségem. Susie már a kezemre csapott egy ponton otthon. Ő magyarázta el, hogyan kellene ezt kezelni. Értetlenül állt amiatt, hogy miért mondunk egymásra ilyeneket Christiannal. Más is nyerni akar, ezt tiszteletben kell tartani, akkor is, ha bizonyos emberek már elmennek egy nemkívánatos irányba, nekünk nem kell követni őket. Ezt hívják női szociális intelligenciának.”

„Időnként túlzottan tomboltak bennünk a hormonok” – tette hozzá nevetve Toto Wolff, aki a 2021-es szezonzáró után nem sokkal azért gratulált Hornernek és Verstappennek az egyéni világbajnoki címhez, Horner pedig megtette ugyanezt a Mercedes gyártói elsősége miatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: