DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Szorosabb lett a mezőny Schumacher szerint

Sokkal kisebbnek véli a különbségeket és egyenlőbbnek látja a mezőnyt Mick Schumacher, mint amilyen az édesapja idejében volt. Úgy véli, jelenleg jobb esélyei van a gyengébb csapatoknak.

Eddig egy szezon tapasztalatával rendelkezik Mick Schumacher, aki idén is a Haas színeiben fog versenyezni. A tavalyi esztendő nagyon küzdelmes volt a számukra, hiszen gyakorlatilag semmilyen fejlesztést nem eszközöltek az autón, így elég nagy lett a lemaradásuk a pontszerzésre pedig nem volt valós esélyük.

Az idei évben új szabályok érkeznek, amely felboríthatja az erőviszonyokat és esélyt adhat a kisebb csapatok számára is, ám a 22 éves versenyző szerint már más idők járnak, mint az apja, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher idejében. Úgy gondolja a mezőnyben lévő istállók közelebb kerültek egymáshoz.



„Remélem, hogy a jövőben ismét könnyebb lesz. A költségplafon remélhetőleg közelebb hozza majd egymáshoz a csapatokat. Persze a végén még mindig egy élcsapat lesz előnyben, de sosem lehet tudni, hogy ezt bajnoki címre lehet-e váltani. Mindennek stimmelnie kell, és össze kell illeszkednie, így biztosan ki lehet hozni valamit egy jó csomagból, de ami a múltban történt, és ami ma történik, az két különböző dolog. Nem igazán lehet már összehasonlítani a korszakokat, a megbízhatóság akkoriban egészen más volt és manapság szorosabb a mezőny” – idézte Schumachert a Motorsport.

„Még mi is, akik a mezőny végén vagyunk, csak két-három másodpercre vagyunk az elejétől, régebben ez egészen máshogyan alakult. Csak egy példa: 1997-ben Jacques Villeneuve több mint 1,5 másodperccel volt gyorsabb a melbourne-i kvalifikáción, a csapattársánál, aki akkor még a második helyen állt. Ma már kisebbek a különbségek, sokkal jobban tökéletesedett minden, ezért a pilóta vagy a csapat egyszerűen nem képes olyan nagy különbségeket kialakítani” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: