Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. május 24. kedd
F1

Norris: Nincs senki, akit jobban le akarnék győzni Carlosnál

Lando Norris kapcsolata látszólag eddigi mindkét csapattársával makulátlan, szinte már baráti volt. De vajon inkább a pályán, vagy a pályán kívül foglalkoztatja őt Carlos Sainz és Daniel Ricciardo?

A McLaren brit pilótája valószínűleg sosem fogja tudni lemosni magáról a Carlos Sainz csapattársaként töltött idők során rájuk ragadt „Carlando” becenevet, amelyet a párosuk kapott. Nem véletlenül, hiszen szemmel látható volt, milyen jó a kapcsolat a két pilóta között. Amikor Sainz távozott a csapattól, Daniel Ricciardo érkezett Norris mellé, és bár kettejük viszonya talán egy kicsit távolabbi, az ausztrállal nehéz rosszban lenni, így feltehetőleg csupán arról van szó, hogy a pályán kívül nem azonos az érdeklődési körük.

Az ifjú brit megerősítette ezt az információt, de azért leszögezte, nagy a kölcsönös tisztelet közte és csapattársa között. „Ez nagyon egyszerű: a pályán kívüli érdeklődési körünk nagyon eltérő. Ő inkább a bor, a ruhák és egyéb dolgok iránt érdeklődik, nálam pedig az első helyen van a golf, az e-sport, és egy rakás olyan dolog, amelyekkel Carlos is foglalkozott” – magyarázta Norris a spanyol Motorsportnak adott interjújában. „Carlossal időnként golfoztam, versenyeztünk a szimulátoron és hasonlók. A szoros kapcsolat alapfeltétele, hogy sok időt kell együtt tölteni és szórakozni. A mi kapcsolatunkban a golf volt az egyik, ami mindent jobbá tett.”



Talán azt gondolhatnánk, Ricciardo és Norris kapcsolatára nincs túl jó hatással, hogy a fiatal brit első közös évükben rögtön legyőzte a rutinos rókát. Ricciardo azonban tagadta ezt a feltételezést, leszögezte: az egója rendben van. Norris sikerét annak tulajdonította, hogy ő komolyabban vette a szerepét, és tudta, hogyan hozza ki magából a legjobbat egy-egy versenyhétvégén.

„Most sokkal jobban koncentráltam, mint korábban” – indokolt Norris. „Több időt töltök azzal, hogy a fontos dolgokra koncentrálok. Azokra a dolgokra, amelyekre igazán oda kell figyelnem: a vezetésem és a teljesítményem. Több időt töltök a mérnökeimmel és kevesebbet beszélgetek, szórakozom. Továbbra is szeretek kikapcsolódni, de most sokkal jobban koncentrálok, mint korábban. Nagyobb hangsúlyt fektetek a prioritásokra és a munkamorálra” – egészítette ki gondolatait.

A csapatváltás ellenére Norris leszögezte, ő és Sainz továbbra is baráti viszonyban vannak, jól kijönnek egymással, barátságuk ráadásul még motiválja is őket a pályán. „Még mindig nagyon jó barátok vagyunk. Időnként beszélgetünk egymással, viccelődünk és hasonlók. Nagyon jól kijövünk, mint mindig, mióta 2019-ben csapattársak lettünk” – mondta a brit. „Valószínűleg nincs senki, akit jobban le akarnék győzni Carlosnál és ez szerintem kölcsönös. Ez a kihívás része. Tisztelem az összes versenyzőt, közülük néhányan a barátaim, akikkel versenyzem. Carlos ennek a része.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: