DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Belépő a versenyzés világába - 1. rész

Ma már mind hősökként tekintünk a Formula-1-es pilótákra, pedig ugyanolyan kisgyermekként kezdték karrierjüket, amilyenek mi magunk is voltunk egykor. De mégis mennyire kicsiként?

Legújabb cikksorozatunkban utánajártunk, hogy a 2022-es Formula-1-es mezőny tagjai mikor kezdték el megérezni a benzingőz illatát és a sebesség mámorát először. Az első részben a Red Bull és a Mercedes pilótáinak néztünk a körmére.

Max Verstappen

Az újdonsült Formula-1-es világbajnok Max Verstappen négyéves korában, 2001-ben kezdett el gokartozni, ami meglehetősen korai. A belgiumi Limburg provincia Mini Junior bajnokságában versenyzett először, amit természetesen meg is nyert. Ezt követően megfordult a Rotax belga, holland és nemzetközi bajnokságaiban is.

Európa-bajnoki és WSK futamokon is részt vett a 2010-es években Alexander Albon csapattársaként, aki később csapattársa lett a Red Bullnál, majd mindössze 15 évesen 2013-ban megnyerte a KZ1-es világbajnokságot, amely a gokartvilág legnívósabb sorozata.



Sergio Perez

Sergio Michel Perez Mendoza 1996-ban, hatéves korában ült először versenygokartban. A mexikói juniorkategóriában második helyen végzett első szezonjában, majd eggyel feljebb lépve a kategória legfiatalabb versenyzőjeként sikerült aratnia egy győzelmet, ötször a dobogóra állnia és negyedikként végeznie a bajnokságban. A következő évben a junior kategóriában versenyzett, ahol nyolc győzelmével a géposztály legfiatalabb bajnokává vált.

Ezt követően a váltós gokartok világában is szerencsét próbált, és meg is nyerte a 125 köbcentis regionális bajnokságot – újfent a mezőny legfiatalabbjaként -, amivel fel is hívta magára az Escuderia Telmex figyelmét, akik F1-es pályafutása alatt is támogatták.

A kis Checo és bátyja, Antonio

Lewis Hamilton

Minden idők egyik legsikeresebb versenyzője társaihoz képest viszonylag későn kóstolt bele a száguldás világába. Lewis Hamilton nyolc esztendősen (1993-ban) gokartozott először versenyszerűen, de azonnal el is kezdte szállítani a győzelmeket. Mindössze két évvel később már a Brit utánpótlás bajnokság legfiatalabb bajnoka lett.

Hamilton ekkor találkozott először Ron Dennisszel, a 10 éves Lewis pedig el is árulta a McLaren csapatfőnökének, hogy egy napon szívese versenyezne náluk, de ez a sztori akkor még ennyiben maradt. 1998-ban aztán – miután Hamilton újabb sikereket ért el a Super One-ban és a Brit Bajnokságban, maga Ron Dennis hívta fel a fiatal Hamiltont, hogy felvegyék őt a McLaren utánpótlás programjába.

George Russell

Új csapattársához hasonlóan George Russell is nyolcéves volt, mikor először gokartba pattant, a King’s Lynn-i fiatalember pedig végig járta az utánpótlás sorozatokat, mígnem 2009-ben megnyerte az MSA Brit Bajnokságot és a nyílt bajnokságot is, majd 2010-ben a Rotax bajnokságba nevezett be, ahol megnyerte a Super Ones bajnokságot, emellett pedig további kategóriákat hódított meg.

2011-ben fellépett a KF3-as géposztályba, amelyben megnyerte a SKUSA Supernationals sorozatot és nem utolsó sorban az FIA Gokart Európa-bajnokságot is, ez utóbbi címét pedig sikeresen megvédte 2012-ben.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: