Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. szeptember 27. kedd
F1

Leclerc: Sokat fejlődtem Carlos révén

Elismerően beszélt ferraris kollégájáról a monacói F1-es pilóta: szerinte a spanyolnak épp az a fő erőssége, amely téren ő különösen gyengén muzsikált még néhány esztendeje.

Sebastian Vettel elküldése után Carlos Sainz lett Charles Leclerc új csapattársa a Ferrarinál, a monacói–spanyol páros pedig sokak szerint a jelenlegi Formula-1-es mezőny egyik legerősebb duóját alkotja. Házon belül Sainz némi meglepetésre le is győzte kollégáját a pontversenyben, márpedig ez először fordult elő Leclerc-rel – igaz, utóbbinak többször is balszerencséje volt a 2021-es évad során.

leclerc-sainz-dppi-2021



A kétszeres nagydíjgyőztes versenyző nem is győzte dicsérni a spanyolt: „Sokat tanultunk. Egy új csapattárs esetén mindig ez a helyzet, például azzal kapcsolatban, ahogy Carlos megközelíti a hétvégéket, ahogy dolgozik, valamint a tehetségéről és a nyers tempójáról szintén, ahogy például a kanyarokat veszi. Lenyűgöző éve volt, szóval nyilván keményen hajtott engem is, hogy megpróbáljak egyre jobban teljesíteni minden versenyen, s ez rendkívül érdekes volt.”

Az időmérőkön azért javarészt Leclerc szerepelt jobban – nem véletlenül ezt emelte ki Sainz is vele kapcsolatban –, vasárnaponként azonban már jóval kiegyenlítettebb volt közöttük a versenyfutás. Maga a monacói is ezt emelte ki társával kapcsolatban:

„Úgy vélem, Carlos egyik erőssége talán az, ahogy a futamot és a gumikat menedzseli, nekem pedig talán ez volt a gyenge pontom 2019-ben. Sokat fejlődtem versenyzőként 2020-ban és tavaly is, ez utóbbi egy része pedig Carlosnak volt köszönhető” – méltatta Sainzt a ferraris pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: