DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel tanácsa Schumachernek a Ferrariról

A Ferrari akadémiája karolta fel, 2022-ben pedig már a Scuderia tesztpilótájaként lehet jelen az istállónál Mick Schumacher. Vettel nem a legjobb szájízzel távozott a vörösöktől, de nem inti óva honfitársát.

2015-ben érkezett a Ferrarihoz az akkor már négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és eleinte megváltóként tekintettek rá a vörösöknél. Jól is ment a szekér, a domináló Mercedes istálló árnyékában is sikerült három futamgyőzelmet aratnia. Egy átmeneti, visszaesést hozó évet követően 2017-ben és ’18-ban is harcban volt a bajnoki címért Vettel a Ferrarival, de mindkétszer végül a Mercedes-Hamilton páros bedarálta a riválist.

2019-ben, de még inkább a tavalyi esztendőben aztán a négyszeres bajnok látványosan kegyvesztett lett az ifjú titán Charles Leclerc mellett és nagyon furcsa körülmények között kényszerült távozni a tavalyi év végén. Most Mick Schumacher kacsintgathat a vörös istálló irányába, Vettel pedig szeretné, hogy honfitársa megragadja a nagy esélyt, ha a jövőben kínálkozna ilyen.

Vettel nem felejti el az időszak első felében elért szép sikereket sem, Schumachernek is ezt kívánja


„Abszolút mértékben azt tanácsolnám Mick Schumachernek, hogy igazoljon a Ferrarihoz, amennyiben lehetősége lenne erre. Bár nem sikerült olyan óriási sikereket elérnem a Scuderiával, így is volt néhány igazán jó évem és ez a márka mindig is nagyon különleges lesz a világban” – válaszolta Vettel az F1 insider érdeklődésére.

„Bárhogy is történt, semmiképpen nem mondanám Micknek, hogy ne fogadjon el egy ilyen ajánlatot, pusztán amiatt, hogy nekem nem jött ki igazán jól a lépés annál a gárdánál. A legtöbben csak a csúfos végjátékra emlékeznek és kizárólag a félig üres poharat látják.”

„De nekem nem ez maradt meg jobban az emlékeimben, számomra az a pohár félig tele van és a pozitívumok egyértelműen jóval súlyosabbak a mérlegen, mint a negatívumok. Nem is érdemes sokat morgolódni a rossz dolgokon, egyébként is, ha mindent figyelembe veszünk, mi F1-es pilóták mind jó munkát végzünk” – tette hozzá Vettel, aki nemrég nyilatkozta, hogy megfordult benne a visszavonulás gondolata is, de gyorsan elvetette, hiszen még mindig ég benne a kellő tűz és éhes a sikerekre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: