DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Verstappen együttérzett Hamiltonnal

A friss világbajnok szerint ellenfele mindent jól csinált az Abu Dhabi Nagydíjon, de az F1 olykor kiszámíthatatlan. A holland elmondta: innentől minden további siker már csak bónusz számára.

Max Verstappen drámai és ellentmondásos körülmények között hódította el a Formula-1-es világbajnoki címet az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon, az utolsó körben, a biztonsági autós fázist követő újraindítás után megelőzve Lewis Hamiltont. A versenyt addig magabiztosan kontroll alatt tartó, az SC-fázis alatt azonban kereket nem cserélő brit szájából így a legvégén énekelte ki a holland a sajtot – kettejük párharcáról így nyilatkozott hétfőn a friss világbajnok:

„Bármelyik irányba eldőlhetett volna. Lewis és én is lenyűgöző szezont futottunk, és hajtottuk előre a másikat” – idézi a RacingNews365.com szaklap Verstappent, aki arra is felelt, hogy együttérzett-e Hamiltonnal: „Az egyik fél hihetetlenül boldog volt, a másik csalódott. Természetesen együttéreztem Lewisszal, mindent jól csinált az egész versenyen, de az F1 rendkívül kiszámíthatatlan lehet, bármely irányba eldőlhet. Ellenkező előjellel is megtörténhetett volna mindez, hogy én kontrollálom a versenyt, aztán elbukom az utolsó körben.”

verstappen-hamilton-abudhabi-2021-2



„Lewis egy nagyszerű sportember. Előfordul az ilyesmi, ilyen a versenyzés, ezt tudnunk kell kezelni, legyen szó pozitívumokról vagy negatívumokról. De erősen fog visszavágni, mert egy elképesztő versenyző” – tette hozzá a Red Bull versenyzője.

Verstappen még vasárnap a sajtótájékoztatón – amelyen a Formula.hu is részt vett – arról is beszélt, hogy a vb-címmel már elérte az összes célját az autósportban, ugyanakkor ez nem fogja őt megváltoztatni: „Nem, nem fog megváltozni az életem. Természetesen nagyon örülök, hogy megnyertem a világbajnokságot. Ez a végső eredmény, amit el akartam érni a Formula-1-ben, szóval minden, ami ezután jön, már csak bónusz. Természetesen folytatom a versenyzést, de az eredményeket illetően elértem mindent, amit lehetett az F1-ben.”

A 24 éves pilóta azt is elmondta, mennyit jelentett neki karrierje során a szintén ex-F1-es apja, Jos Verstappen segítsége: „Ez mind átfut ilyenkor az agyadon, főleg ahogy az édesapám átutazta Európát, hogy gokartokkal versenyezhessünk, miközben egy cél lebegett a szemünk előtt. Az első az volt, hogy bekerüljünk a Formula-1-be, majd ott reménykedtünk a győzelemben, hogy hallhassuk a himnuszunkat. A végső cél aztán a vb-cím volt, amit nagyon nehéz elérni. De most megtörtént, ez őrület. Az pedig még különlegesebbé teszi, hogy itt lehet velem a szűk család, a barátaim, édesapám, a menedzserem és a barátnőm.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: