DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Jos Verstappen: Idén megláttuk az igazi Totót

Hiába volt korábban jó a viszonyuk, a vb-éllovas apja szerint mára már semmilyen kapcsolatuk nincs a rivális F1-es csapat főnökével, miután az idei kiélezett harc szerintük megváltoztatta őt.

Miközben a kőkemény 2021-es világbajnoki rivalizálás a két pilóta, Max Verstappen és Lewis Hamilton között nemigen eredményezett pályán kívüli konfliktusokat, a csapataik és a táboraik között már annál inkább: Christian Horner és Toto Wolff például folyamatosan odaszurkál a másiknak.

Viszont megromlott a viszony a hírek szerint a Verstappen família és Wolff között is: míg Max édesapja, Jos Verstappen korábban gyakorlatilag barátként tekintett a Mercedes főnökére, mára elmérgesedett a kapcsolatukat – állítólag azok után, ahogy a címvédő gárda kezelte a Brit Nagydíjon történt balesetet és a holland pilóta rövid kórházi látogatását.

jos-max-verstappen-redbull-2021



A korábbi F1-es pilóta Jos Verstappen most meg is erősítette az elhidegülést a De Limburgernek nyilatkozva: „Jó helyen vagyunk itt a Red Bull Racingnél. Voltak beszélgetések Toto Wolff-fal, és azt is gondoltam, hogy jó a kapcsolatunk, de az utóbbi időben megmutatta magát az igazi Toto. Most már nincs kapcsolatunk közöttünk.”

Arra a kérdésre, hogy rossz vesztesnek tartja-e Wolffot, így felelt az idősebb Verstappen: „Mondhatjuk ezt, igen. A Mercedes évek óta az élen volt, idén először sarokba vannak szorítva, és máris egy másik Totót láthatunk. Kár érte, de így lehet megismerni valójában az embereket.”

Bár a korábbi években hallani lehetett pletykákat arról, hogy Verstappen a Mercedeshez kerülhet, ez nemcsak a hosszú távú Red Bull-os szerződés és a Wolff-fal való megromló kapcsolat miatt nem elképzelhető a vb-éllovas apja szerint, hanem azért is, hogy viszont Helmut Markóval remek a viszonyuk: „Mindhárman – Max, Raymond [Verstappen menedzsere – a szerk.] és én – jól kijövünk vele. Nincs mellébeszélés, egyenesek vagyunk. Hasonló a személyiségünk. Olykor kemény helyzetekben is megmondjuk egymásnak az igazat, de a Formula-1 kemény.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: