DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel: Hiányozni fog Kimi

A négyszeres világbajnok továbbra is hatalmas tisztelettel adózik Kimi Raikkönen iránt, akivel egykor csapattársak voltak. Az Aston Martin pilótája szerint a finn versenyző semmit sem változott.

2015 és 2018 között két világbajnok is versenyzett a Ferrari színeiben, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel pedig jó barátságot kötött ezekben az években. A 2007-es világbajnok idén bejelentette visszavonulását a német versenyző pedig úgy véli, hiányozni fog a paddockból.

Vettel szerint a jégember becenevet viselő pilóta valójában nem olyan fagyos természetű, mint amilyennek sokan látják.

„Hiányozni fog? Igen! Szerintem igazi karakter volt, élveztem a csapattársaként eltöltött időt, de hogy őszinte legyek, már korábban is sikerült megismernem őt. Valószínűleg azon kevesek egyike, aki az első naptól kezdve egészen a mai napig nem változott abban az értelemben, hogy nagyon nyitott volt. Fiatal gyerek voltam, amikor beléptem az F1-be, és akkoriban valószínűleg ő volt az egyik legismertebb versenyző” – idézte Vettelt a PlanetF1.com



A Red Bullnál négy világbajnoki címet szerző pilóta úgy véli, Raikkönen egy kivételes ember volt a mezőnyben, a visszavonulást pedig egy természetes folyamatnak tekinti.

„Nagy tisztelettel vagyok iránta. Nem hiszem, hogy lehet vitatkozni vele, ha mégis, akkor inkább veled van a probléma. Azt hiszem a visszavonulás egy természetes dolog. Az idő megy egy irányba és egy ponton eljön az idő számomra, vagy Lando Norris számára is. Még akkor is, ha ez egy hosszú út lesz. Kimi egy nagyszerű ember és biztos vagyok benne, hogy kapcsolatban maradunk, szóval minden jót kívánok neki és persze hiányozni fog a csend” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: