DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Marko: Úgy véltük, az FIA a Mercedesnek kedvez

A Red Bull főtanácsadója és más vezetők sem rejtették véka alá azon véleményüket, hogy az FIA idei döntéseivel a Mercedest favorizálja. Azóta finomodott a hangnem, de a csata folytatódik.

Amikor a szövetségnek, vagy a versenybíráknak kellett döntést hozniuk valamilyen ügyben a Formula-1-ben az idei szezonban, akkor az energiaitalosok háza táján többször is az a meggyőződés uralkodott, hogy az FIA szándékosan próbálja segíteni a Mercedest, amikor végre egy olyan kemény ellenfélre lelt Lewis Hamilton, mint Max Verstappen.

Az évad bizonyos szakaszaiban valóban a Red Bull-Honda bizonyult erősebb konstrukciónak, legalábbis a Verstappen-Red Bull páros rendszeresen képes volt erőből is legyőzni a Hamilton-Mercedes párost. Ám amikor éppen igazán belelendült volna a holland, akkor mindig történt valami, egy vizsgálat, egy-egy kiütés valamelyik Mercedestől, ami megakasztotta ezt.

Max Verstappen két fordulóval a vége előtt nyolcpontos előnnyel bír Hamiltonnal szemben, ám a brit autója az utóbbi két helyszínen annyival gyorsabbnak tűnt, hogy ha valami csoda nem történik, akkor úgy fest, Hamilton szerzi meg nyolcadik bajnoki címét.

Az egyenlőtlen bánásmód miatt Helmut Marko megbeszéléseket folytatott zárt ajtók mögött az FIA és a Liberty Media képviselőivel és ezek során meggyőzték őt, hogy az évközi döntések és vizsgálatok nem voltak részrehajlóak és már nem gondolja úgy, hogy a Mercedest favorizálnák „fentről”.

A Mercedes elszokott attól, hogy más csapatok nagy harcra késztetik?


„Amikor a Mercedes kapcsolt, hogy ugyanolyan szintre értünk, mint ők, netán kicsit gyorsabbak is vagyunk náluk, először hirtelen elővették a hajlékony hátsó szárny ügyet és az ehhez kapcsolódó további, teljesen hamis állításaikat és feltevéseiket” – ecsetelte véleményét a főtanácsadó a Motorsport.com hasábjain.

„A Mercedes ezen akcióit nagyon sportszerűtlen gesztusnak értékeltük, ezért ezután már mi is elkezdtünk figyelni arra, mi történik a Mercedesnél, ebből lett az ő szárnyas ügyük. Intenzív csatározás folyik köztünk egész évben, ez pedig furcsa lehetett riválisunk számára, mivel az utóbbi években kicsit sem szoktak hozzá, hogy egy másik csapat túlságosan nagy harcra készteti őket.”

„Ha a támadások nem közvetlenül a Mercedestől érkeztek, akkor mindig olyan istállótól, amelyik közel áll hozzájuk, néha az Aston Martintól, néha a McLarentől. Úgy éreztük, a döntések hatalmas többsége nagyon egyoldalúan segíti a Mercedest. De időközben többször is egyeztettem az FIA-val és a Libertyvel, most már inkább úgy gondolom, ez mind a játék és a csata része.”

„Most már ezt nem lehetett tovább titkolni a nagyközönség előtt, de szerintem ez is része a csatározásnak. Úgy tűnik, meg kell szokni, hogy egy istálló amellett, hogy támogatja saját pilótáját, igyekszik gyengíteni a riválist. Önmagában ez logikus is, de csak addig, ameddig egy normális határon belül marad” – tette hozzá Marko.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: