DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Nem törődik a felülvizsgálattal Hamilton

Máshogy látja már a Verstappennel történt incidenst Lewis Hamilton, de nem fordít energiát arra, hogy a Mercedes felülvizsgálati kérelmével foglalkozzon.

A versenyfelügyelők csütörtök délután hallgatták meg Katarban a Mercedes képviselőit a csapat felülvizsgálati kérelme kapcsán – a német istálló új bizonyítékot prezentált a Sao Pauló-i Nagydíjon történt incidens kapcsán, melytől azt várják, hogy az eredetileg felmentett Max Verstappent utólag megbüntetik. A brazil versenyt megnyerő, bajnokságban 14 egység hátrányban levő Hamiltonnak kapóra jönne, ha további pontokat nyerne ellenfele büntetésével, de állítja, nem törődik a felülvizsgálattal, nem vesz részt a folyamatban.

„Nem igazán vagyok része. Persze, tudok róla és teljesen támogatom a csapatot. De szó szerint csupán arra csoportosítottam az energiám, hogy felkészüljek erre a versenyre és a legjobb formában kezdjünk. Elképzelésem sincs, hogyan áll ez a vita és mi lehet a kimenetele. Egyáltalán nem fordítok rá energiát jelenleg” – hangsúlyozta Hamilton a csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is részt vett.



Hamilton, akinek akkor a csapatrádión nem volt kifogása Verstappen megmozdulásával, állítja, most már mást gondol: „Persze megnéztük és eltérő állásponton van már, természetesen. De az energiám most arra fordítom, hogy beállítsuk az autót és tiszta fejjel vágjak neki a hétvégének, szóval nem fordítok erre semmilyen szintű figyelmet” – mondta Hamilton.

„Ilyen a mentalitásom” – beszélt arról, hogy a verseny hevében miért nem tiltakozott. „Ha az ember az autóban ülve panaszkodik, az csak visszatartja. Jelen pillanatban nekem előrefele kell haladnom. Emellett nehéz úgy megítélni valamit, hogy az ember nem látja különböző szögekből” – magyarázta a hétszeres világbajnok. Mikor megkérdezték, hogyan reflektált az esetre, csípősen így válaszolt: „Nyertem. Így reflektáltam rá. Jó hétvége volt.”

Természetesen az interlagosi eset forró téma volt a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol Max Verstappent is megkérdezték. A holland nem látta szükségesnek visszanézni a felvételeket, „mert én vezettem az autót”, és állítja, most sem csinálna semmit másképp.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: