DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Tsunoda ismét tört-zúzott, Gasly pontokat szerzett

Felemás hétvégét zárt az AlphaTauri, amely legfontosabb célját elérte, több pontot gyűjtött, mint a két Alpine, de a pontszerzésben megint csak Pierre Gasly jeleskedett, csapattársa ugyanis ütközött.

Időnként képes megvillanni Yuki Tsunoda is a Red Bull fiókcsapatában, ám a Brazil Nagydíj hétvégéje nem tartozott ezen pillanatok közé. A vasárnapi futamon már az elején karambolozott Lance Stroll-lal, utána pedig autója sérülése miatt nem igazán tudott felzárkózni. Pierre Gasly a szombati nap végén csalódott volt, ám a vasárnapi futam feledtette vele a keserűséget.

„Kifejezetten boldog vagyok, kiváló versenyt sikerült futnom, azt hiszem, elégedettek lehetünk az eredménnyel. Egészen jó csatákat vívtam, leginkább Daniel Ricciardóval és Sebastian Vettellel, a futam végén pedig a két Alpine-nal” – ecsetelte véleményét az AlphaTauri sajtóközleményében a hetedikként végző Pierre Gasly.

Tsunoda a rosszabb formáját hozta


„A Formula-1-ben ritkán van lehetőségünk ilyen szoros és élvezetes csatákra, de most minden pillanatát kiélveztem, hogy harcolhatok ellenük. Nehéz verseny volt, de sikerült elcsípnünk a lehetőségekhez képest legjobb helyezést a három topcsapat mögött. Nem kevésbé fontos, hogy folytathatjuk a harcot, hogy a konstruktőri bajnokság ötödik helyét megszerezzük” – tette hozzá a francia.

„Egy ilyen nap után csak frusztrált lehetek. Szerintem jól döntöttem a (lágy) gumikeverékkel, de sajnos a Stroll-lal történt ütközésem tönkretette az egész versenyemet. Kockázatos manőver volt, ő nem nézett éppen a tükrébe, ezért összeért a két autó. Kár, hogy utána még büntetést is kaptam, de a futam hátralevő részében egyébként is szenvedtem a sérült autóval. Időnként megesnek ilyen dolgok, legközelebb igyekszem javítani és erősebb teljesítményt hozni” – elemezte a helyzetet Yuki Tsunoda.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: