DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Wolff: Nem valószínű, hogy nyerhettünk volna

Többszörösen balszerencsés Bottas, szenvedő Hamilton – ez volt a Mercedes felállása a Mexikóvárosi Nagydíjon. Toto Wolff felejteni akar, de azért látja a pozitívumokat is.

Váratlan eredmény született a szombati időmérőn, amikor is a két Mercedes állt az élre a Q3 végén. Bár többen számítottak rá, hogy a rajt utáni hosszú egyenes kedvezni fog Verstappennek, arra talán senki nem gondolt, hogy ilyen könnyedén elhappolja az első helyet Bottastól. 

„Gratulálnunk kell a Red Bullnak, mert a tempójuk egészen más szinten volt, mint a miénk” – kezdte a Mercedes-főnök a Sky F1-nek a leintést követően. „Nem hiszem, hogy megnyerhettük volna a versenyt, még akkor sem, ha az első kanyarban elöl maradunk, mert valószínűleg megfordították volna az állást a boxkiállásnál.”

Wolff hozzátette, úgy véli, ezzel az eredménnyel Hamilton bajnoki címe veszélybe került, konstruktőri szempontból pedig igen fájdalmas Bottas első körös kipörgése.



A tempót illetően a csapatfőnök visszautalt a pénteki szabadedzésekre. „Fogalmam sincs, mit rontott el a Red Bull az időmérőn, ami miatt jobb pozíciókba kerültünk, de a mai az a tempó volt, amit pénteken is láttunk. Rosszabb, mint reméltük, de fel kell állnunk” – mondta, majd Bottas és Hamilton rajtnál mutatott stratégiájáról is kifejtette véleményét. „Ennek nem szabadna megtörténnie! Két autónk volt elöl, mégis úgy tűnt, nyitva hagyták az ajtót Max előtt, hogy megkerülje őket a külső íven. Az ezt követő megpörgés pedig enyhén szólva bosszantó, hiszen sokkal jobb helyen is végezhettünk volna.” 

„Összességében, ez egy felejteni való nap volt számunkra. De látnunk kell a pozitívumokat is. Lewis zseniálisan dolgozott a kapott felszereléssel, és stabilan tudta tartani magát a második helyen. Ez a mai nap fénypontja a számomra. Most pedig az következik, hogy összeszedjük magunkat” – zárta gondolatait Wolff, aki Hamilton teljesítménye mellett talán még egy momentumnak örülhet: Bottas ugyanis az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, és bár nem kapta meg érte a pontot, legalább nem Verstappené lett.

A Mercedes azonban bajban van, hiszen az egyéni bajnokságban 19 ponttal jár Lewis Hamilton előtt Max Verstappen, de ha ez nem volna elég, a konstruktőri tabellán immáron csupán egyetlen ponttal vezetnek a Red Bull előtt. A csapatok jövő héten Brazíliába utaznak, ami szintén a rivális csapat pályája. Vajon fel tud még állni a Mercedes, vagy idén a Red Bull mindent visz?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: