Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. december 8. szerda
F1

Alonso: Csak két kimagasló pilóta van a mezőnyben

Fernando Alonso az éven belépett a negyvenesek klubjába, Kimi Raikkönen távozásával pedig jövőre már ő lesz a rangidős. Az Alpine pilótája mégis érez magában erőt, ha a vb-címről van szó.

A kétszeres világbajnok spanyol egy minden igényt kielégítő interjút adott az F1 Insidernek, melyben rengeteg dologról szó esett. Kétéves hiátust követően tért vissza a száguldó cirkuszba, visszatérte után pedig azt mondta, csak két versenyző miatt nézte az F1-et ezen idő alatt.

„Tavaly még Max nem hajtott a bajnoki címért, de már akkor is azt mondtam, hogy csak miatta és George Russell miatt követtem figyelemmel a futamokat. Max-szal kölcsönös a szimpátiánk, és továbbra is úgy gondolom, hogy az a két versenyző, akik többet tudnak kisajtolni az autóikból, mint ami benne van. A többiek leginkább csak az autójuk teljesítményének megfelelő eredményeket tudták szállítani.”



Az Alpine versenyzője nyáron betöltötte a 40-et, Kimi Raikkönen visszavonulásával pedig így ő válik majd 2022-ben a mezőny legidősebb pilótájává: „Ez a sport nem olyan, mint a tenisz vagy a labdarúgás. Ott aligha lenne lehetséges, amit itt csinálok, de a motorsport nem ennyire korfüggő. A Haasban van olyan versenyző, aki alig múlt 20, mégis a mezőny végén kullog, a Mercedesben pedig egy 36 éves pilóta küzd a bajnoki címért, de mint már mondtam, ez leginkább az autójuk teljesítményétől függ ebben a sportban.”

„Ami azt illeti, bár erre nehéz ebből a helyzetből válaszolni, de ha magam is olyan autóban ülnék, amely ott van a tűz közelében, bíznék abban, hogy képes volnék olyan teljesítményt nyújtani, amivel a bajnoki címért küzdhetnék, de Lewis és Max is nagyszerűen dolgoznak, így erre tényleg nehéz választ adnom.”

„Ma már jobbnak érzem magam, mint 2005-ben és 2006-ban, amikor világbajnok lettem, már csak azért is, mert tapasztaltabb vagyok” – mondta Alonso, majd felhozták neki a 2007-es szezont, ahol azzal bukta el a két mclarenes a vb-címet, hogy nem igazán favorizálták egyiküket sem a másikkal szemben, s végül Kimi Raikkönen köszönte szépen és elhappolta a végső győzelmet.

„Ma sokkal önzőbb lennék. Akkoriban még túl naiv voltam, hittem az igazságosságban és a tisztességben, de a szezon végére egyedül maradtam. Ma már máshogy csinálnám az egészet” – mondta Alonso, aki azóta többször is közel került ahhoz, hogy háromszoros világbajnok legyen, de soha nem adatott meg neki. Idáig…

 Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: