DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso: Már megint elkerült a szerencse

Talán meg sem lepődött Fernando Alonso azon, hogy a trükkös körülmények között felejthetően alakult a versenye, ettől még bosszantja a dolog. Kijutott neki a jóból – persze a rossz értelemben.

A Török Nagydíj nagy eséllyel nem fog pályázni a szezon legizgalmasabb futama címre, az elején és a végén történtek inkább az érdekességek. Annak ellenére, hogy az esővíz idén sokadszorra eláztatta a rajtot, a mezőny komolyabb bonyodalmak nélkül jött el – kivéve Fernando Alonsót, aki már az első kanyarban megkapta a magáét Pierre Gaslytól, majd vissza is adta Mick Schumachernek.

Az AlphaTauri franciája kétségbeesve közölte, hogy szendvicsbe került, amikor kiforgatta a kétszeres világbajnokot, ám ez nem mentette meg az öt másodperces büntetéstől. Alonso fortyogott is magában az eset után, majd azzal a lendülettel meg is ismételte, Schumacher ellen, így a jutalma ugyanaz lett.



Az ötödik helyről indulva végül a tizenhatodikon futott be, és érthető módon csalódottan szállt ki az Alpine-ból. A hibáját azonnal el is ismerte, és sajnálkozott is a manőver miatt. „Késői megmozdulás volt. Összeértünk, és sajnos megpördült. Büntetést kaptam, de el is fogadom. Bocsánatot kérek tőle, amiért ütköztünk” – kezdte a futam után Alonso, aki úgy látja, a Gasly okozta kocc nélkül most nem kellene erről beszélni. „Mindez csak azért történt, mert a tizennegyedik helyen voltam. Nem ott kellett volna lennem… de hát úgy tűnik, a szerencse idén elkerül minket. Jövőre biztos több lesz belőle.”

Azzal egyáltalán nem tud megbékélni, hogy már megint hogyan alakult a versenye. Egyre jobban kezdi idegesíteni, hogy mindig ez van, amikor a szombatja, de összességében az egész hétvégéje erős. „Ezek a dolgok megtörténhetnek, sajnos ez most ma történt, amikor ötödikek voltunk. Remélem, a legközelebbi kaotikus versenyen eleve hátul leszünk, nem elöl. Frusztráló, hogy amikor nem vagyunk versenyképesek, akkor unalmas futamunk van, amikor pedig igen, akkor megőrül az időjárás, és felfordulás van” – kommentálta szomorúan a spanyol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: