DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Bottas nyert Verstappen előtt, Hamilton 5.

Valtteri Bottas magabiztosan nyerte az esős Török Nagydíjat, Max Verstappen a csendes második helyével visszavette a vezetést a pontversenyben, Sergio Perez pedig felfért a dobogóra.

Ugyan az eredeti előrejelzésekben nem szerepelt eső a Török Nagydíj vasárnapjára, ám a futam előtti órákban szinte folyamatosan szemerkélt és végül a rajtra sem távozott teljes mértékben, átmeneti gumikon gördült ki a mezőny a rajtrácsra – mindez egy újabb parádés versenyt ígért nekünk Isztambulban. A büntetések miatt Lewis Hamilton csak a tizenegyedik helyről várhatta a viadalt, míg az első sorban Valtteri Bottas próbálhatta meg maga mögött tartani Max Verstappent – az esős körülményekkel kapcsolatban az volt a várakozás, hogy az egész futam során többé-kevésbé ilyen pályán kell majd autózni, a slick gumikat pedig nem kell majd használni.

A trükkös rajt aztán mégsem lett olyan trükkös: simán eljött az elején mindenki, egyedül Fernando Alonso járt pórul, ő forgott ki az egyes kanyarban és a parádés ötödik helyéről a tizenhetedikig esett vissza. Bottas megőrizte a vezetést, Verstappen a második helyet, majd jött Leclerc, míg Sergio Perez nagyot lépett előre és villámgyorsan a negyedik pozícióba jött fel, már Pierre Gasly elé. Lewis Hamilton óvatos volt a rajtnál, majd megelőzte Vettelt és Alonso kicsúszása miatt a kilencedik helyre kapaszkodott fel.

Alonso közben frusztrációjában nekiment Mick Schumachernek, Nicholas Latifi pedig saját magától forgott meg, így a mezőny végéről rajtoló Sainz-Ricciardo páros pár kör alatt a 15-16. helyig jött fel – főleg a spanyol volt elemében, aki előbb Russellt, majd Raikkönent is szép manőverrel utasította maga mögé. Közben Hamilton fennakadt Tsunodán, a Red Bull-növendék kiváló munkát végzett az „anyacégnek”, mert körökön keresztül feltartotta az őt óvatosan támadó világbajnokot – a brit aztán a nyolcadik körben, egy nagyon kitalált manőverrel ültette be a hintába a japánt és sikerült körbeautóznia.

00121034_019



Ezt követően jött az ítélet: Gaslyt öt másodperces büntetéssel sújtották a versenyfelügyelők Alonso elsőkörös kiforgatásáért – a francia nem nagyon tudott mit tenni, szendvicsbe került Alonso és Perez között, de ennek a spanyol látta kárát. A tizedik körre Hamilton már Strollt is megelőzte és a hetedik helyen haladt, Sainz pedig sorra mutatta be a szebbnél szebb manővereket és a tizenegyedik helyig küzdött fel magát – Ricciardót lerázta magáról, az ausztrál beragadt Russell mögött. Hamilton közben sorozatos leggyorsabb köröket futva alig három kör alatt ledolgozta Gaslyval szemben meglévő hat másodperces hátrányát és utolérte az AlphaTaurit, sőt, első próbálkozásra simán meg is előzte és feljött az ötödik helyre.

Az élen közben nem történt változás, Bottas három-négy másodperc közötti előnnyel vezetett Verstappen előtt, Leclerc őrizte a harmadik helyét, Perez pedig tisztes távolból követte a Ferrarit negyedikként. Ezekben  a körökben azonban már Verstappen is elkezdett sietni: két fordulón belül 2,4 másodpercre csökkentette hátrányát, pedig közben Bottas is repesztett egy erős kört – ebben az időben egyre erősebben kirajzolódott a jobb első gumik kopása, gyakorlatilag mindenki elkezdett ezzel szenvedni. A 22. körben meg is történt az első bokszkiállás, a 16. helyről Ricciardót kapta le a McLaren, az ausztrál friss intereket kapott, de nem tudott velük egyértelmű gyorsulást elérni, így a „slické kopott” eredeti intereken haladóknak nem volt értelme váltani.

Az élen Verstappen megakadt 2,5 másodperc körül, Leclerc viszont 1,6-ra közelítette meg őt, ahogy Sainz alatt, úgy alatta is parádésan működött a Ferrari, miközben Perez nem tudta tartani vele a lépést – Hamilton igyekezett őt utolérni, de a nagy felzárkózás annyit kivett az abroncsaiból, hogy három másodperc környékén elfogyott a tempóelőnye. Amikor kicsit észhez tértek a gumijai, akkor pár kör alatt azért „ráesett” a mexikóira, majd a 34. körben meg is támadta, de Perez szenzációs védekezést bemutatva, több kanyaron átívelő meccset lehozva megvédte a pozícióját.

A 36. körben, 22-vel a vége előtt a Red Bull döntött: Verstappent kihívták a bokszba úgy, hogy addig gyakorlatilag csak Ricciardo és Alonso volt kint – a holland intereket kapott és pont a csatázó Perez-Hamilton páros elé, a harmadik helyre jött vissza. Ezt követően Bottas is cserélt, valamint Sainz is, majd 19-re lapot húzott az Aston Martin: Vettelnek közepes slickeket rakott fel a csapat, aki szinte azonnal kicsúszott a bukótérbe, egyetlen kanyarba sem tudott érdemben befordulni, ebből pedig az egész mezőny láthatta, hogy ez az irány nem működik. Közben a kint maradó, így élre álló Leclerc hibázott, elfékezte magát, ezzel több másodpercet is eldobott – az eddig tulajdonképpen unalmas futamból kezdett izgalmas verseny kialakulni…

00121034_025

Perez kerékcseréje miatt megszűnt az ő meccse Hamiltonnal, de itt már az látszott, hogy akik az új gumikat felrakták, sokkal gyorsabbak voltak a kint maradtaknál, Bottas rohamosan közelített Leclecr-re, Verstappen is gyors volt és Perez is villámgyorsan eldöntötte, hogy ha Hamilton kijön, akkor bőven mögé fog visszatérni a pályára. A csapat ennek ellenére is ki akarta hívni a világbajnokot, aki a rádióban lebeszélte erről csapatát annak ellenére, hogy közel egy másodpercet vesztett körönként…

Ezzel együtt Leclerc-nek és Hamiltonnak sem volt más megoldása, csak az, hogy kint marad és próbálja életben tartani az agyonkopott gumikat – ezt a brit jól csinálta, egy-két kör után tudta tartani Verstappen és Perez tempóját (előbbi 4-5 másodperccel előtte, utóbbi tízzel mögötte foglalt helyet), Leclerc viszont ismét hibázott, így Bottas egy másodpercre csökkentette a hátrányát. Tizenegy körrel a vége előtt a finn meg is érkezett: a célegyenesben elment Leclerc mellett, visszavette az első helyet és innentől olyan előnybe került, hogy csak ő veszíthette el a futamot. Leclerc a következő körben inkább ki is jött a bokszba, kapott egy új szett intert és a negyedik helyre, a Hamilton-Perez páros közé jött vissza.

Az utolsó kilenc körnek így Bottas-Verstappen-Hamilton-Leclerc-Perez sorrendben futott neki az élmezőny, Bottas bő hét másodperccel vezetett a holland előtt, majd több mint hatra következett Hamilton és tizenegy felett érkezett a friss gumikon igyekvő Leclerc. Az 51. körben aztán feladta a stratégiát a Mercedes: kihívták Hamiltont, aki nem ellenkezett, elfogadta, hogy a dobogó elérhetetlen, így visszaesett az ötödik helyre, hét körre maradt hat és fél másodperce Perezhez képest.

Ez azonban teljesen máshogy alakult, mint ahogy remélte: a friss gumik elkezdtek szemcsésedni, előbb Leclerc lassult le velük és lépte át őt simán Perez, majd Hamilton hiába érte utol a monacóit, nála is jelentkezett ez a probléma és nem hogy ő előzte volna meg a Ferrarit, hanem őt táamdta hátulról Gasly és Norris is. Hamilton ezt végül kimozogta, így az ötödik helyre kormányozta be autóját - közben Bottas idei legjobb teljesítményét nyújtva leiskolázta a többieket és megnyerte a versenyt a két Red Bull, Vertappen és Perez előtt. Bottas végül a leggyorsabb körért járó plusz pontot is behúzta, így a Mercedes csapatként hozta, amit kellett, az egyéni bajnokságban viszont Verstappen visszavette a vezetést, ő utazhat éllovasként az Egyesült Államokba.

A Török Nagydíj végeredménye:

1. Valtteri Bottas Mercedes 1:31:04.103
2. Max Verstappen Red Bull Racing Honda +14.584s
3. Sergio Perez Red Bull Racing Honda +33.471s
4. Charles Leclerc Ferrari +37.814s
5. Lewis Hamilton Mercedes +41.812s
6. Pierre Gasly AlphaTauri Honda +44.292s
7. Lando Norris Mclaren Mercedes +47.213s
8. Carlos Sainz Ferrari +51.526s
9. Lance Stroll Aston Martin Mercedes +82.018s
10. Esteban Ocon Alpine Renault +1 lap
11. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing Ferrari +1 lap
12. Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing Ferrari +1 lap
13. Daniel Ricciardo Mclaren Mercedes +1 lap
14. Yuki Tsunoda AlphaTauri Honda +1 lap
15. George Russell Williams Mercedes +1 lap
16. Fernando Alonso Alpine Renault +1 lap
17. Nicholas Latifi Williams Mercedes +1 lap
18. Sebastian Vettel Aston Martin Mercedes +1 lap
19. Mick Schumacher Haas Ferrari +2 laps
20. Nikita Mazepin Haas Ferrari +2 laps

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: