DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Norris: Már látjuk, hogy ki kellett volna állnunk

Ez a fő konklúzió, amire a pilóta és a McLaren jutott az F1-es Orosz Nagydíjon elbukott győzelmük után, de a fiatal brit szerint számos dologban ő is végezhetett volna jobb munkát.

Lando Norris úton volt első Formula-1-es győzelme felé a másfél héttel ezelőtti Orosz Nagydíjon, amikor az utolsó körökben megérkezett az eső. A brit úgy döntött, nem áll ki kereket cserélni az eleinte csak szemerkélő esőben, ezzel azonban elbukta az első helyet, s végül csak a hetedik pozícióban ért célba, miután ő is kénytelen volt intermediate gumikra váltani. A hétvégi Török Nagydíj előtti csütörtöki sajtótájékoztatón – amelyen a Formula.hu is jelen volt – arról kérdezték a McLaren-pilótát, hogy így is tudott-e pozitívumokat elraktározni Szocsiból:

„Rengeteg pozitívuma volt így is annak a hétvégének. Megszereztem az első pole-pozíciómat a Formula-1-ben, sikerült szinte az elejétől a végéig vezetnem és menedzselnem a futamot. Összességében jó volt a tempóm, már a pénteki edzésektől kezdve, sőt még vasárnap is, amikor már nem alakultak jól a dolgok, akkor is jól vezettem a vizes pályán. Szóval sok jó dolog volt részemről és a csapat oldaláról is, de ezt persze elhomályosította a rossz végeredmény. De kielemeztük a történteket, és számos pozitívumot magunkkal tudtunk hozni.”

norris-mclaren-boksz-szocsi



Arra a kérdésre, mire jutottak a csapattal az elemzések során, így válaszolt Norris: „Nyilván rengeteg részleten átmentünk, hogy jobb munkát végezhessünk legközelebb. Persze ez nem garantált, a Formula-1-ben persze sosem biztos, hogy mindig a helyes döntéseket hozzuk meg, hiszen olykor nagyon könnyedén eldőlhetnek jó vagy rossz irányba a dolgok. De az elkerülhetetlen következtetés, amit most már mindenki lát, hogy ki kellett volna állnunk a bokszba, látnunk kellett volna, hogy több eső jön. Ez a fő következtetés, de nem a teljes, hiszen vannak dolgok, amiket én is csinálhattam volna jobban, ahogy a csapat is adhatott volna több információt. Amit az emberek nem látnak, ami a színfalak mögött történik és ahogy ez az egész felépül, de reméljük, legközelebb jobban teljesíthetünk.”

Mivel Isztambulban is esély van arra, hogy esős legyen az időmérő és a futam, adódik a kérdés, hogy az oroszországihoz hasonló esetben Norrisék most már konzervatívabb hozzáállást tanúsítanának-e: „Nem lehet ezt előre megmondani. Gyorsan kell reagálni a dolgokra, és rengeteg részletet kell ismerni ahhoz, hogy jó döntést hozzunk. Attól függ. Nagyon gyorsan változhatnak a dolgok, akár egyik körről a másikra is, és ez fogott ki rajtunk Oroszországban. Erre nem lehet előre válaszolni. De persze reméljük, hogy legközelebb jobban döntünk.”

A fiatal versenyző hangsúlyozta: a Szocsiban történtek után minél gyorsabban vissza akart ülni a versenyautóba. Emellett arról is beszélt, hogy ő személy szerint mit tanult a két héttel ezelőtti eseményekből: „Nagyon sokat tanultam. És nem is csak a verseny végi döntésről volt szó, mert sok dolgot lehet javítani az én oldalamról is. Összességében arról, ahogy az egész helyzetet kezeltem: vezettem a versenyt, Lewis jött mögöttem – nem voltam még ilyen helyzetben. Nagy nyomás volt rajtam, különösen azután, hogy a körülmények romlani kezdtek. Őrületes koncentrációra van szükség, nehéz ezt elmagyarázni olyannak, aki nem ült F1-es autóban ilyen körülmények között, Lewisszal és a Mercedesszel a háta mögött.”

„Ahogy kezeltem a nyomást, és ahogy a legjobb módon tudtam kommunikálni a csapattal – pedig nem olyan típusú pilóta vagyok, aki sokat szeret beszélni, szeretek csak csendben a vezetésre figyelni. De így is tudni kell beszélni és feldolgozni a kapott információkat, miközben továbbra is jól kell vezetni úgy, hogy Lewis jön a nyomomban, miközben esik. Csak azzal sokat lehetett tanulni, hogy ebbe a helyzetbe kerültem, de ez tapasztalat kérdése, nem lehet ilyesmire vasárnap reggel felkelve felkészülni. A lehető legjobban fel voltam készülve, de nyilván más dolog, ha konkrétan bekerülsz az adott helyzetbe.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: