DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Jordan: Norris lehet a britek következő világbajnoka

Az egykori csapatfőnök számos kiváló teljesítményt lát a jelenlegi mezőnyben, de Norrist érzi úgy, hogy felér Hamilton és Verstappen szintjére. De akkor mi a helyzet George Russell-lel?

Egy seregnyi feltörekvő fiatallal kell megküzdenie Lewis Hamiltonnak lehetséges nyolcadik világbajnoki címéért. Jelen pillanatban egyikük igazán veszélyes rá, Max Verstappen, aki a 2021-re jelentősen megerősödött Red Bull-Hondával sok pályán legyőzte idén a brit ászt és az év végi összetettben is van erre esélye.

Eddie Jordan már kicsit távolabb is tekint, hogy a Hamilton-éra után kik jöhetnek számításba Nagy-Britannia számára, mint jövőbeli világbajnokok. „Kedvelem Norris, úgy vélem, ő kifejezetten különleges. Azt már korábban is mondtam, hogy Pierre Gasly az, aki rendre képes meglepni engem is, megvannak a képességei ahhoz, hogy nagyszerű dolgokat műveljen az autóban, láthattuk, hogy tavaly, Olaszországban futamot is nyert” – mondta el véleményét Eddie Jordan az F1 Nation podcast adásában.

Jordan Norrisra gondol, Russellre viszont nem? Pedig esélyes, hogy számolni kell utóbbival is


„Nem tudjuk, mennyire jó autó van alatta, de Franz Tost érti a dolgát, régóta a szakmában van, szerintem az AlphaTauri jó kis autó. Kiemelkedőnek érzem még Esteban Ocont is, akinek már régóta figyelem a versenyzését, a Magyar Nagydíjon pedig kiválóan állta a sarat, pedig végig komoly nyomás alatt vezetett és végül nyert.”

„Nagyon kevesen képesek felérni ahhoz a magas mércéhez, amit Max Verstappen és Lewis Hamilton versenyzése jelent, de úgy vélem, Norris az egyik, aki képes erre. Szerintem, ha olyan szemmel keresgélünk, hogy ki lehet Nagy-Britannia következő világbajnoka a Formula-1-ben, mindenképpen Lando Norrishoz jutunk.”

„Hogy mit érhet el Mick Schumacher? Ezt nagyon korai lenne kijelenteni, mivel nem láthattunk belőle eleget. A Magyar Nagydíjon nagyot csatázott a mezőny első felében, de úgy tűnt, néha túl könnyen megadta magát a támadóknak. De ne jelentsünk ki előre semmit, egyelőre tanuló fázisban van, amihez sokszor az átlagosnál több idő kell” – tette hozzá Jordan.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: