DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Albon: Csak mítosz a Verstappen jelentette nyomás

A jövőre a Williamsnél visszatérő brit-thai pilóta szerint a versenyzők saját maguk vállára helyeznek nyomást, nem pedig kívülről származik – bár szerinte az F1-ben a média is kegyetlenebb.

Amióta Daniel Ricciardo elhagyta a Red Bullt, Max Verstappen csapattársai meg sem tudták közelíteni a holland teljesítményét. Pierre Gasly a pódiumig se jutott el – a lefokozása után viszont versenyt is nyert az AlphaTaurinál –, Alexander Albon néhány dobogót tudott elcsípni, míg Sergio Perez ugyan idén győzött is, de összességében tempó tekintetében ő is messze van a vb-aspiráns kollégájától.

albon-verstappen-redbull-2020



Sokak szerint Verstappen csapattársának a legnehezebb lenni az F1-ben jelenleg, mert óriási terhet jelent a remeklő holland mellett szerepelni. Az idén a DTM-ben induló, jövőre pedig a Williamsnél az F1-be visszatérő Albon szerint azonban ez nem így van: „Hogy őszinte legyek, ezek a sztorik a nyomásról inkább csak mítoszok. Mindenekelőtt a versenyzők saját magukra helyeznek nyomást, ez saját magadtól származik.”

„A média sokkal agresszívebb az F1-ben” – tette hozzá a brit-thai pilóta. „A DTM-ben is azért vagyunk itt, hogy teljesítsünk és jól végezzük a munkánkat. Szóval a DTM-ben versenyezve is nyomást helyezek magamra.”

Albon idén a Német Túraautó-bajnokságban egy Ferrari 488 GT3-ast vezet, viszont örült volna, ha F1-es autóban is többet ülhetett volna: „Nem vezetek annyit az F1-ben, mint szeretnék. Nagyon kevés a tesztnap, eddig idén hármat teljesítettem. A GT-autók viszont teljesen mások: ha jól szerepelsz a DTM-ben, az semmit nem jelent a Formula-1 szempontjából. Versenyzőként persze szeretnél mindenhol jól teljesíteni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: