DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Ferrari: A fáradtság is közrejátszik

Az elmúlt évek hullámvölgye után idén kezdi összeszedni magát a Ferrari, a konstruktőri harmadik helyért már stabilan csatában vannak, de még mindig nem az igazi minden.

Nem Lando Norris és a McLaren voltak az egyetlenek, akiknél egy rossz taktikai döntés vezetett az Orosz Nagydíj kudarcához. A futam után Charles Leclerc is elismerte, ő és a Ferrari közösen szaladtak bele egy elhibázott stratégiába, amely értékes pontokba került. A monacói úgy érezte, tehetett volna többet azért, hogy csapatát a helyes irányba terelje, amikor a verseny hajrájában rákezdett az eső, Mattia Binotto csapatfőnök azonban utóbb az istálló felelősségét is elismerte.

Az olasz a Sky Italiának nyilatkozott az egyik részről dobogót, másik részről nullázást hozó Orosz Nagydíjról. Minden okuk megvan arra, hogy elégedetlenek legyenek magukkal, hiszen a tempójuk nem volt rossz, az égi áldás azonban tévútra vitte őket. „Charles szempontjából ez nagyon rossz volt, tulajdonképpen végig együtt haladt Verstappennel, bizonyítva, hogy milyen jó volt a tempója. A végén azonban, abban a kaotikus pillanatban a gumiválasztásunk nem volt ideális, rosszul időzítettünk. Nagyon sajnálom őt, mert a végeredmény sokkal jobb lehetett volna.”



Fel van adva a lecke a csapatnak, és a konstruktőri küzdelem hevében nem is terveznek meghátrálni – de Binotto elárulta, nincsenek könnyű helyzetben. „Tanulni fogunk ebből, mert muszáj fejlődnünk minden területen. Néhány kevésbé tökéletes bokszkiállás is pozíciókba került, különösen Charles esetében. Erre is rá kell jönnünk, hogyan csinálhatjuk jobban. Általánosságban ez egy nagyon sűrű és intenzív szezon, szinte pihenő nélkül. Vannak ezek a dupla versenyhétvégék, szóval figyelembe kell venni a fizikai fáradtságot is. Persze ezzel most nem mentegetőzni akarok” – hívta fel a figyelmet egy fontos jellemzőjére az idei, 22 versenyes szezonnak.

Ami reményt ad most a vörösöknek, az az új erőforrás, amely Leclerc autójába Szocsiban került be, és a monacói elmondása szerint jól vizsgázott. Binotto is úgy véli, hasznukra válik majd az új motor, nemcsak a szezon hátralévő futamain, de a következő évben is. „A teljesítmény tekintetében előrelépés, de ami sokkal fontosabb, hogy az új technológiával is előrelendít minket. A most szerzett tapasztalatok 2022-ben egyértelműen segíteni fognak. Szóval örülök, hogy Charles megkapta, a szezon hátralévő részében jól fog jönni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: