DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Sainz: Ez volt az eddigi legjobb hétvégém a Ferrarival!

Carlos Sainz büszke a hétvégén nyújtott teljesítményére, olyannyira, hogy a Ferrarival futott versenyek közül az Orosz Nagydíjat nevezte az eddigi legjobbjának.

A fiatal spanyol pilóta a szezon harmadik dobogós helyezését húzta be vasárnap, amikor egy kaotikus futamot követően felállhatott a dobogó legalsó fokára. Az ide vezető út nem volt egyszerű, gyakorlatilag a verseny utolsó néhány körében sem lehetett még tudni, hogy mi lesz a végleges felállás. Sainz a második rajtkockából indult egy kiváló időmérőt követően, majd leelőzte Norrist, vezette az Orosz Nagydíjat, visszaelőzték, szemcsésedéssel küzdött, kereket cseréltek, a középmezőnyben találta magát, végül úgy tűnt, a negyedik helyen fut be, majd az eső miatti izgalmak közepette végül harmadikként intette le a kockás zászló.

Sainz az egész eddigi szezonban azon dolgozott, hogy a McLarentől való távozását követően végre magára találjon a Ferrarinál. Bár a spanyol az elmúlt futamokon is bizonyított, igazán most érkezett meg, és a hétvégi teljesítményével le is előzte csapattársát a bajnokságban. Charles Leclerc jelenleg 8,5 pontra van lemaradva a spanyoltól.



Nem is csoda, hogy Sainz az eddigi legjobb versenyének minősítette az Orosz Nagydíjat, hiszen nem csupán a vasárnapi eredménye, de a szombati is figyelemre méltó. A fiatal spanyol a második leggyorsabb időt futotta meg a nedves aszfalton, majd ugyanezen körülmények segítették hozzá végül a másnapi dobogóhoz is. „Szombaton sikerült a legjobbat kihoznom az autóból és magamból, különösen a Q3-as teljesítményemre vagyok büszke. Majd jött a futam, ami remekül indult, végül pedig a trükkös körülmények ellenére is jó tempót sikerült diktálnom” – magyarázta Sainz. „Nem fogok hazudni, büszke vagyok erre a hétvégére. Úgy gondolom, a csapat is remek munkát végzett, minden kiállás hibamentes volt és jó időben zajlott, illetve a gumikat is jól választottuk meg. Összességében azt gondolom, ez volt a legerősebb hétvégém a Ferrarival.”

Mint elmondta, meglepődött, amikor a verseny egy pontján a csapat arról tájékoztatta, úgy néz ki, az ötödik helyen fejezi be a versenyt. Biztos volt benne, hogy mivel korábban vezetett is, legalább harcban van a dobogóért. „Pontosan nem tudtam, hol vannak a többiek a pályán. Annyit tudtam, hogy túlvagyunk a bokszkiálláson és a tempónk jó. Talán a számítógépes szimulációk azt mutatták, hogy mivel a legtöbben közepes gumikon lesznek a verseny vége felé, könnyű préda leszünk számukra, és valószínűleg csak az ötödik helyre lesz esélyünk.”

Sainz ezzel nem elégedett meg, a forgalom megszűnését követően fel tudott gyorsulni, majd a késői esőnek köszönhetően felért a harmadik helyre. Bár elégedett a hétvégéjével, a spanyol a leintést követően azért megjegyezte, hogy ez az eredmény „nem ízlik neki annyira”. „Csapatként tovább kell dolgoznunk azon, hogy a következő alkalommal, amikor az élen állok, ragaszkodjunk hozzá, hogy megnyerjük a versenyt, ne szenvedjünk annyit a szemcsésedéssel és ne legyünk olyan kiszolgáltatottak az egyenesekben és minden másban” – fejtette ki Sainz. „Folyamatosan fejlődnünk kell, hogy legközelebb sikerüljön, amit akarunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: