Steward
Balogh Boglárka
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. október 26. kedd
F1

Visszaszívta szavait Norris egyik kritikusa

Az ex-F1-es Marc Surer az Orosz Nagydíj után megváltoztatta a Lando Norrisról alkotott, nem éppen hízelgő véleményét. Mégiscsak meggyőző és elismerésre méltó a teljesítménye.

Monzában még átengedte a győzelmet csapattársának, Szocsiban már nem akarta adni. Lando Norris egyébként is szárnyal idén, az elmúlt két versenyen azonban még a korábbiaknál is lenyűgözőbben versenyzett. Az előbbi nagy siker, Olaszország után azonban nem győzött meg mindenkit. Az egykori Formula-1-es pilóta, Marc Surer például Gasly-kaliberű pilótának nevezte, dicséretesnek tartva azt a tanulási folyamatot, amit bemutatott, kijelentve ugyanakkor, nem olyan szupersztár, mint Lewis Hamilton vagy Fernando Alonso.

„Gaslyhoz hasonlóan egyre jobb és jobb. Ezért mondom azt, hogy az ő szintjén van. Fejlődött, tanul. Ez azt jelenti, hogy valamit kihoz a tehetségéből. Hosszabb távon az ilyenekből lesznek a jó pilóták” – nyilatkozta akkor. De amint hozzátette, jó és jó között is van különbség. „Ők [Hamilton, Alonso] kimagaslóak. Norris nem tartozik ide.”



Az utolsó pillanatban elveszített győzelme után egy világ érzett együtt a fiatal brittel, jelenlegi és volt versenyzők egyaránt vigasztalták, azzal próbálva támaszt nyújtani neki, hogy már bebizonyította, mire képes, és szép karrier áll előtte. Surer véleménye is megváltozott róla a történtek után. Amit már megdicsért, az előtt továbbra is emeli kalapját, de elismeri, alábecsülte a McLaren tehetségét.

„Norris rengeteget fejlődött idén. Nem szabad elfelejtenünk, ez már a harmadik éve a Formula-1-ben. Az első két szezonban nem volt meggyőző. De most, hogy látjuk, Carlos Sainz milyen jó a Ferrariban, Norris pedig gyakran nála is jobb volt [csapattársként], ez azt jelenti, hogy tanult valakitől, aki nagyon magas szinten van. Ezt előre nem lehetett tudni. Most, Ricciardo ellen, azt kell, hogy mondjam, remek formában van” – fogalmazott az Orosz Nagydíj után.

Akármi is lett a futam vége, most már pozitívan vélekedik Norristól, nem talál kivetnivalót a munkájában. „Szocsiban meggyőzött. Bebizonyította, hogy képes megnyerni a versenyt egy világbajnok előtt. Nem hagyta, hogy eluralkodjon rajta az idegesség. Nem láttam egyetlen hibát sem tőle. Amit mutatott, az szuper erős volt” – hajtott fejet a fiatal pilóta előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?