DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Wolff: Továbbra is agresszívnek kell lennünk

Bár most éppen ők vezetnek, a két pont, amivel Hamilton Verstappen előtt áll, gyakorlatilag elhanyagolható, így Wolff szerint egy pillanatra sem szabad engedni a hozzáállásukból.

Lewis Hamilton ugyan megnyerte a vasárnapi Orosz Nagydíjat és átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben, Max Verstappen az utolsó rajtkockából, a fordulatos hajrában csak kikötött mögötte a dobogó második fokán, így a küzdelem továbbra is nyitott, hét versennyel a szezon vége előtt.

Hamilton a tegnapiakat, de a szezon eddigi részét is elnézve szoros csatára készül a hátralévő futamokon is, és Verstappen szerint is 50-50% esélye van mindkettejüknek a végső sikerre. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff sem számít nyugodt szezonvégre, és bár a százszoros győztes Hamilton teljesítménye előtt emeli kalapját, a csapatot hatékonyabb munkavégzésre ösztökéli.

„Általánosságban nem nyújtjuk a maximumot pontszerzés tekintetében, és ma is ez volt a helyzet. Az időmérő volt a döntő. Mivel Valtteri hátrébb került, tudtuk, hogy nehéz lesz. Végül egy első és egy ötödik helyet szereztünk, ami kétségtelenül nagyon jó, és ugye ez Lewis századik győzelme is. De Max látványos visszatérést mutatott be, és ez nem jó a bajnokság szempontjából” – nyilatkozta Wolff a verseny után. A holland szempontjából persze igen, aki valóban könnyen áthámozta magát a mezőnyön – az előle induló, saját bevallása szerint nem útakadálynak használt Bottason kifejezetten hamar.



Wolff nem elégedetlen a kollégái munkájával, de látva, hogy Verstappen tényleg a semmiből is képes visszatérni, óva inti a Mercedest attól, hogy lelkesedésük, figyelmük egy pillanatra is ellankadjon. „Dióhéjban, továbbra is nagyon agresszíven kell ehhez a szezonhoz hozzáállnunk. Nem védekeznünk kell, hanem előre néznünk, hogy megszerezzük ezeket a jelentős pontokat. Jelen pillanatban sem mi, sem a többiek nem túl jók abban, hogy pontokat mentsenek.”

A következő állomás Törökország, ahol Hamilton tavaly diadalmaskodott – de Wolff szerint már teljesen felesleges a múlt sikereire alapozni. „Már nem próbálok semmit úgy felfogni, hogy történelmileg erős pályánk. Az új szabályokkal minden sokat változott. Tudtuk, hogy Monza és Szocsi jobban feküdhet nekünk. A valóság azonban az, ahol most vagyunk, a pontkülönbség annyi, amennyi, és nem hiszem, hogy bármelyik csapat teljesítménye ingadozni fog. A lényeg, hogy továbbra is a lehető legjobb munkát végezzük” – kommentálta az Ezüst Nyilak munkáját a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: