Steward
Balogh Boglárka
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. október 26. kedd
F1

Massa: Russell sokat tanulhat Hamiltontól

2022-től megkapja a nagy lehetőséget George Russell és Lewis Hamilton csapattársaként a Mercedes pilótája lesz. A korábbi F1-es versenyző szerint a fiatal brit fejlődhet a hétszeres bajnok mellett.

Kiváló szezont fut eddig George Russell, idén már az első dobogóját is megszerezte és szinte minden hétvégén a maximumot hozza ki a Williams versenygépéből. A fiatal tehetséget már régóta szóba hozták a Mercedes csapatával, de nemrég hivatalosan is bejelentették, hogy a brit versenyző érkezik az istállótól távozó Valtteri Bottas helyére.

Felipe Massa korábban több csapatnál is megfordult a pályafutása során, így pontosan tudja, hogy milyen egy tapasztalt világbajnok mellett versenyezni, véleménye szerint ez előnyére válik majd Russellnek.

„Az első lehetőségemet egy olyan nagy csapatnál kaptam, mint a Ferrari. Tudjuk, hogy milyen nehéz beülni egy Ferrariba, főleg amikor ott van melletted Michael Schumacher. Próbáltam sokat tanulni tőle, azt csinálni, amit ő, követni őt, ugyanúgy gondolkodni azon, hogy mit tudnék másképp tenni, ami talán nagyobb előnyt jelentene a számomra” ─ idézte a brazil szavait az F1i.com.



„Sikerült tanulnom és fejlődnöm a bajnokság során. És ez sok erőt adott nekem, mert éreztem, hogy erős vagyok a csapaton belül, képes vagyok a győzelemre vagy a pole-pozícióra. Ez nagyon fontos volt számomra, sokat fejlődtem általa. Úgy gondolom, hogy Russell egy különleges versenyző és olyan, akinek a sebessége tényleg hihetetlen.”

Massa szerint Russell előtt nagy jövő áll, de ehhez egy jó technikára is szüksége lesz, viszont úgy véli, jövőre már meglepetést okozhat a rajongóknak.

„Egy olyan versenyzőről beszélünk, akinek versenyképes autóra van szüksége, sokat tud majd bizonyítani, ha az autó megfelelő lesz számára. Az biztos, hogy van egy csapattársa, akiről tudjuk, hogy nem könnyű, de úgy gondolom, hogy jó feje van és egy nyugodt versenyző. Véleményem szerint már az első évében sokat érhet el a Mercedesnél. Ehhez viszont rengeteg türelemmel kell rendelkeznie, többet kell dolgoznia, mint bárki másnak, mert ezt teszik a bajnokok” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?