DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mazepin: Bocsánat, Mick!

Az Olasz Nagydíj sem múlt el Haason belüli csata nélkül, a két versenyző ezúttal azonban nem kapott úgy össze, mint Zandvoortban, ahol még Ralf Schumacher is beszállt az üzengetésbe.

Két újonccal a fedélzeten a Haas számíthatott arra, hogy költséges, autótörős évük lehet, azonban az elmúlt időszakban Mick Schumacher és Nyikita Mazepin túlságosan is egymásra találtak a pályán. A Holland Nagydíj után, amikor az orosz majdnem a bokszutcába tessékelte csapattársát, tapintható volt a feszültség közöttük, és egy héttel később, Monzában sem sikerült éppen szorosabbra fűzni a baráti szálakat.

Az első körös helyezkedésben Mazepin újfent túl közel került Schumacherhez, ezúttal azonban el is találta a német autóját, aki ezután meg is pördült. A csapat mellett a versenyfelügyelőség sem díjazta a manővert, öt másodperces büntetéssel sújtották az oroszt, amit ő versenye végén – amely kieséssel fejeződött be – el is fogadott. Harciasság helyett ezúttal bűnbánást tanúsított Schumacher felé.

„Ez egészen egyszerű, az én hibám volt, és nem szégyellek bocsánatot kérni” – kezdte Mazepin az Olasz Nagydíj után. „Biztos, hogy ő is sokat fog még hibázni a jövőben, úgy, ahogy én is, a legfontosabb azonban, hogy megmaradjunk embernek. Ez most miattam történt, kétség sem férhet hozzá. Megérdemlem a büntetést, még akkor is, ha nem szándékosan csináltam. Szerencse, hogy nem veszített túl sok időt vele, és a megpördülés után hamar egyenesbe hozta az autót. Csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom.”



Annak ellenére, hogy egyetért a szankcióval, úgy véli, ez benne van a pakliban. Főleg egy ilyen pályán. „Amikor alacsony leszorítóerővel megyünk, nehéz közel maradni, és tényleg csak egy lövésünk van. Úgy éreztem, Mick korán fékezett, szóval megpróbáltam bebújni mellé, de az autóm orra nem volt eléggé ott, hogy azt mondhassam, enyém a kanyar. Ez csak versenyzés. Megesik az ilyen, sok más versenyzővel is megesett már. Megérdemlem a büntetést, de abban a helyzetben semmit nem tudtam volna tenni” – nyilatkozta hideg fejjel az orosz.

Schumacher is hasonlóan nyugodtan beszélt a futam után, szerinte is előfordulnak ilyenek. A legjobb lesz ezért, ha továbblépnek. „Egymáshoz közel versenyzünk, történhetnek dolgok. Azt hiszem, ezen a versenyen egyébként is elég sok minden történt. Nem hiszem, hogy szükségünk lenne a konfliktusra. Csapatként kell dolgoznunk, előre kell tekintenünk, ez a legfontosabb most.”

A szókimondó csapatfőnök véleménye pedig? Günther Steiner pilótáihoz hasonlóan diplomatikus volt. „Ez a két srác tanult az elmúlt versenyekből, most tovább kell lépniük és elfogadni, amit csapatként javaslunk nekik. Remélhetőleg a jövőben kevesebb ilyen lesz. Ha tisztázzuk a dolgokat, úgy rendben is van, a tanulási folyamat része. Szerencsére az autó sem sérült túlságosan” – kommentálta Schumacher és Mazepin újabb találkozóját a főnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: