DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton: Minden pont számít

Az Olasz Nagydíj időmérőjén második helyen végző brit szeretné kihasználni a sprintkvalifikációt, miközben a pénteken leggyorsabb csapattársa is a maximumra törekszik szombaton.

Valtteri Bottas az utolsó Q3-as körének köszönhetően a leggyorsabbnak bizonyult az F1-es Olasz Nagydíj időmérőjén Monzában, ám ez számára duplán nem jelent pole-pozíciót. Egyfelől azt majd csak a szombati sprint után osztják ki, másfelől az időmérő alatt érkezett a hír, hogy a finn Mercedesébe beszerelték a negyedik motort, így vasárnap a rajtrács végéről fog startolni. Ennek ellenére Bottas elégedetten értékelt a kvalifikáció végén:

bottas-dppi-monza-kvali



„Jól sikerült az időmérős köröm, igen. Remek érzés, amikor sikerül jól összerakni egy kört, főleg a végére hagyva. Végül kaptam némi szélárnyékot is, úgyhogy jó móka volt, élveztem. És ahogy mondtad: jól érzem magam, nyugodt vagyok, minden biztosítva van a jövőmet illetően is” – utalt a versenyző a jövő évi alfás szerződésére.

„Nagyon elégedett vagyok a csapattal, remek volt az autó. Jövőre pedig nyilván új és izgalmas dolgok várnak majd rám, de most még a holnapi sprintre koncentrálok. Az élről indulok, természetesen szeretném a legtöbb pontot begyűjteni holnap, aztán a lehető legjobb munkát végezni vasárnap.”

hamilton-dppi-monza

Bottas mögött csapattársa, Lewis Hamilton lett a második. Külön pikantériát adott az időmérő utáni interjúnak, hogy Felipe Massa volt a kérdező, aki felelevenítette 2008-as vb-párharcukat, amelyben végül egy ponttal maradt alul a brazil. Ennek kapcsán kérdezte Massa a Max Verstappen mögött jelenleg hárompontos hátrányban lévő brittől, hogy a sprinten szerzett is eldönthetik-e a végső elsőség sorsát:

„Nézd, minden pont számít. De először is, gratulálok Valtterinek, mega kört rakott össze. Addig jónak tűntek részemről a dolgok, aztán viszont gyorsabb időt futott, amivel már nem tudtam felvenni a versenyt, úgyhogy megérdemelte. Igen, megtapasztaltuk már, hogy egy ponttal is el lehet bukni a világbajnokságot. Mindkét fél rengeteg pontot bukott már idén, szóval tényleg minden pont számít. De ehhez a sprintkvalifikáció egyértelműen hozzátehet és segíthet, úgyhogy ezt ki kell használnunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: