DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Bottas: Nem érzem, hogy Lewis árnyékában voltam

A jövőre a Mercedestől az Alfa Romeóhoz igazoló finn pilóta izgatott az előtte álló új kihívás kapcsán. Azt is elárulta, hogy más csapattal is tárgyalt, de fényesnek látta az Alfa jövőjét.

Hétfőn jelentették be, hogy Valtteri Bottas öt szezon után elhagyja a Mercedest, s 2022-től immár az Alfa Romeo Racing versenyzője lesz a Formula-1-ben. A finn pilótának ugyan voltak győzelmei és villanásai az Ezüst Nyilaknál, de összességében rendre elmaradt a teljesítménye Lewis Hamiltonétól, aki eközben sorban szállította a vb-címeket. Az Alfa Romeónál viszont Frederic Vasseur csapatfőnök elmondása szerint gyakorlatilag vezérré válhat, s ez motiválja Bottast – még ha eddig sem érezte úgy, hogy a hétszeres világbajnok brit árnyékában lett volna:

bottas-hamilton-dppi-2021_1



„Ezért érdekes és izgalmas számomra ez a szerep és az, hogy együtt dolgozva segíthetem előbbre juttatni a csapatot” – fogalmazott az alfás szerződés kapcsán a The-Race.com hasábjain. „Nem tudom, hogy árnyékban voltam-e… Nyilván ha megnézzük az eredményeket, Lewis minden évben legyőzött, szóval ilyen értelemben igen, az árnyékában voltam. De őszintén nem így érzem ezt. Egy csapat vagyunk, együtt dolgozunk. Sajnos idén már nem vagyok harcban az egyéni világbajnoki címért, így csak a konstruktőriért harcolhatok, de ez van. Ez egy új kezdet számomra, és akárki is lesz a csapattársam, remélem, jól fogunk együtt dolgozni. Ez egy izgalmas új korszak számomra.”

Bottas kapcsán korábban felmerült, hogy esetleg visszatérhet a Williamshez, s bár név szerint nem említette a grove-i alakulatot, azt elismerte, hogy nem csak az Alfa Romeóval egyeztettek: „Valóban beszéltem más csapatokkal is. Nem akarok neveket mondani, de végül ezt az irányt választottam. Örülök, hogy ez összejött, és köszönöm a bizalmat is, hogy úgy érezték, én vagyok a megfelelő választás a csapat számára” – mondta el a finn, aki külön örült annak, hogy ezúttal többéves szerződést ajánlottak neki, ellentétben a Mercedesszel, amely rendre csak egy évre hosszabbított vele.

„Az általam ismert információk alapján fényes jövő áll előttük, és remélem, ebben én is segíthetem őket” – tette hozzá új alakulata kapcsán Bottas. „Nem árulhatok el mindent, de nagyon komolyan veszik a jövőt. Az Alfa Romeo is több évre elköteleződött márkaként. Nem akarok túl sokat megosztani, de magas elvárásaink és céljaink vannak, ez pedig nagyon motivál engem.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: