DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„A gyártók ne szóljanak bele a pilótakérdésbe!”

Zajlik a meccs a mezőny utolsó szabad üléseiért, amiket elsősorban a nagycsapatok próbálnak feltölteni. Egyikük, a Ferrari szerint azonban ez talán mégsincs így jól.

Tegnap elkelt az Alfa Romeo egyik ülése. Annak ellenére, hogy a csapat Ferrari-motoros, és egyébként is szoros kapcsolatot ápol a maranellóiakkal, egy Mercedes által protezsált pilóta, Valtteri Bottas öltheti magára jövőre az overáljukat. Persze a másik hely mellette még szabad, oda elfér még egy Ferrari-támogatott is, és várhatóan az olaszok mindent meg is fognak tenni a székfoglalósdi megnyerése érdekében… de épp ők nem is elégedettek azzal, ami most zajlik.

Tulajdonképpen már a mezőny végén is a nagycsapatok harcolnak egymással. Természetesen ez régóta jellemzője a Formula-1-nek, az istállók ellenfelek és szövetségesek bonyolult hálóját alkotják. Az egyik nagycsapat, a Ferrari szerint azonban lassan ideje lenne ezeket a szálakat kibogozni, és nagyobb önállóságot adni a hátrébb szereplő csapatoknak.



Mattia Binotto szerint a ma F1-ében túlságosan is beleszólnak a gyártók a pilótapiac alakulásába. Szerinte ez csak az adott csapat és pilóta ügye kellene, hogy legyen, a támogatóknak pedig visszavonulót kellene fújniuk, amíg a tárgyalások zajlanak. Ezt még annak ellenére is így látja, hogy a Ferrari is aktív résztvevője az ülésekért zajló csatározásnak.

„Úgy hiszem, hogy bármi is történik egy csapat és egy pilóta között, annak kizárólag köztük kellene maradnia, és nekünk, gyártóknak nem szabadna befolyásolnunk ezt. Ez rossz gyakorlat. Ha egy pilótának lehetősége adódik arra, hogy vezessen, akkor hagyni kellene, hogy élhessen ezzel, függetlenül attól, honnan jött. Ha pedig a csapat örömmel adná neki az ülést, akkor tegyék azt. Ennyire egyszerű” – nyilatkozta az olasz.

A legnagyobb küzdelem jelenleg a Williams szabad helyéért zajlik, amiért a Red Bull és a Mercedes vív egymással. Christian Horner már korábban kijelentette, szerinte az Ezüst Nyilaknak nincs akkora befolyásuk a csapatban, mint ahogy tűnik. Binotto úgy véli, ugyanez a helyzet a Ferrari és az Alfa Romeo viszonylatában is. „A Ferrarinak sosem volt beleszólása az Alfa „Ferraris ülésébe”. Az Alfa Romeo mint szponzor joga volt ez” – igyekezett tisztázni a mezőny végi viszonyokat a Ferrari csapatfőnöke. Hogy ki lesz végül Bottas csapattársa jövőre, várhatóan szintén hamarosan eldől, de nem meglepő módon Ferrari-akadémista is jó eséllyel pályázik rá…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: