DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Latifi megmutatta, hogy helye van az F1-ben”

A Williams első embere, Jost Capito úgy véli, a kanadai pilóta az F1-es Magyar Nagydíjon mutatott teljesítményével bizonyított a kétkedőknek, az eredmény pedig nagy lökést jelenthet neki.

A Formula-1-es Magyar Nagydíj után elsősorban attól volt hangos a sajtó a Williams kapcsán, hogy George Russell végre megszerezte első pontjait a csapattal. Ugyanez azonban elmondható volt a csapattárs Nicholas Latifiről is, sőt az egy darabig a rajt utáni káosznak köszönhetően a harmadik helyen is haladó kanadai a brit előtt futott be a célba a nyolcadik helyen – ami később hetedikké változott Sebastian Vettel kizárása miatt.

latifi-williams-magyargp-1



Latifi produkciójával Jost Capito, a Williams csapatvezető is roppant elégedett volt a hungaroringi hétvége után, s ennek kapcsán további jó szereplésekre számít tőle – szavait a PlanetF1.com szakoldal idézi:

„Ez volt az első alkalom, hogy Nicky pontot szerzett az F1-ben – el kellett érkeznie ennek is. Biztos vagyok benne, hogy nagy lökést és önbizalmat fog ez adni neki. Az, hogy közvetlenül George mögé kvalifikált, majd pedig előtte ért célba, nyilvánvalóan komoly motivációt jelent számára. Lenyűgözött, ahogy Nicky behozta az autót a rá nehezedő nyomás ellenére, hiszen először haladt bőven a pontszerzőzónán belül. Rendkívül lenyűgöző volt, ahogy leszegett fejjel hozta a teljesítményt. Ez megmutatta, mennyire megérdemelten van helye az F1-ben.”

Bár a szerződése év végén lejár, Latifi maradása borítékolható 2022-re is a Williamsnél. Az már érdekesebb kérdés, hogy ki lesz a kollégája, amennyiben a Mercedes a híreszteléseknek megfelelően valóban leigazolja Russellt: többek között Valtteri Bottas és Nico Hülkenberg neve is felmerült már a grove-iakkal kapcsolatban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: