DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Így úszta meg a büntetést Russell és a Williams

A Magyar Nagydíj újraindítása után pillanatokra a második helyen bukkant fel George Russell, hat pozíciót nyerve a bokszutcában – miután szabálytalanul megelőzte a riválisok sorát.

A Hungaroringen tartott futam első körében zajló káosz következtében George Russell a nyolcadik pozícióba került előre, és ezen a helyen hajtott ki a bokszutcába a piros zászlót követő felvezető körön is, mikor Lewis Hamiltont kivéve a komplett mezőnyt lecserélte a köztes abroncsot száraz pályásra. Hamilton magányos rajtját követően meglepő képet láthatott a közönség: Esteban Ocon és Sebastian Vettel előtt a Williams hajtott ki elsőként a bokszutcából, azaz második helyre állt a futamon.

A kör végére azonban Russell ismét csak nyolcadik volt. A versenyző maga engedte vissza a következő hat pilótát. A bokszutcai pozíciónyerés ugyanis szabálytalanul történt: kerékcseréje után a Williams – garázssor végén található – bokszhelyéről balról végigelőzte a piros lámpánál felsorakozott ellenfeleket, így tudott Ocon előtt kihajtani, mikor a fényjelzés szabad utat adott.



A Williams gyorsan reagált: a RaceFans.net-en megjelent elemzés szerint Russell már a bokszban feltette a kérdést a csapatának, megelőzheti-e balról a sort, amire a „negatív” választ kapta mérnökétől, James Unwintől – ennek ellenére befejezte a manővert. A versenyző a 6-7-es kanyarban járt, mikor a mérnöke közölte, adja vissza a pozíciókat, és soroljon be Fernando Alonso és Kimi Raikkönen közé.

„Először is, köszönet jár a FIA-nak, amiért józan ésszel jártak el, mivel könnyen áthajtásos büntetést vagy más szigorú szankciót adhattak volna” – idézte fel az esetet a végül nyolcadik helyen célba érő, csapattal első pontjait szerző Russell. „Egyedi helyzet volt, mindenki felsorakozott a bokszutcában. Én megláttam egy lehetőséget, és arra gondoltam, kihasználom. Örülök, hogy megengedték, hogy egyszerűn visszaadhassuk a pozíciót, ezért mondom, hogy a józan ész győzött.”

A Williams gyors reagálásának szerepe volt abban, hogy a vizsgálódást és büntetést is megúszta. Az FIA-nak figyelmeztetnie sem kellett a csapatot a szabálytalanságra, árulta el Michael Masi versenyigazgató.

„A csapat azonnal bejelentkezett, és közölte, hogy hibáztak, vissza fognak állni Fernando mögé. A csapat kezdeményezett. A Williams bokszutcai helye ezen a pályán mindjárt a kijáratnál volt, ezért kellett elengednie a többieket. Effektíven a szabály az, hogy a bokszkijárathoz érkezés sorrendjében kell elindulniuk. Ha nem történt volna meg a helyek visszaadása, azonnal jelentettem volna a stewardoknak” – idézi a szakoldal Masit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: