DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Russell könnyek között: Ez három év munkája

Érzelmes momentumokból nem volt hiány a Magyar Nagydíjon. A pillanatok alatt feje tetejére álló versenyen nem a győztes volt az egyetlen, aki első sikerét ünnepelte.

Három év. Kettő és fél, jóindulattal. Ennyit várt George Russell arra, hogy csapatát, a Williamset végre a pontszerzők közé juttassa. Számos elveszített lehetőség állt már mögötte; Imola, tavaly és idén is, Ausztria… Noha maga a legjobb tízbe kerülés a 2020-as Szahíri Nagydíjon, Lewis Hamilton helyetteseként a Mercedesben összejött neki, legnagyobb vágya mégiscsak az volt, hogy ezt az élményt egy mezőnyvégi csapatnak is megadhassa.

Bár a nyári szünet végéig minden bizonnyal nem tudjuk meg, merre visz az útja, ha megkapja a Mercedestől a várva várt előléptetést, és búcsút int jelenlegi csapatának jövőre, akkor sem kell hiányérzettel távoznia tőlük. A Hungaroring ugyanis az ő álmukat is valóra váltotta. Russell, akárcsak a hátrébbról indulók többsége, a félresikerült időmérő után, melyen csak a 17. helyet sikerült megszereznie, nem fűzött sok reményt a futamhoz. Az eső, az első kanyaros tömegkarambol és a váratlan taktikai fordulat azonban csavart egyet a történeten, és hirtelen nem is egy, hanem két Williams is a top 10-be került. Ott is maradtak a leintésig.

A versenyt ugyan Nicholas Latifi zárta előkelőbb helyen, George Russell boldogságát semmilyen tény vagy statisztika nem ronthatta el. A fiatal brit a könnyeivel küszködött, miután a kilencedik pozícióban látta meg a kockás zászlót. „Kicsordultak a könnyeim. Nem tudom, honnan jöttek, egyszerűen csak elöntöttek” – mondta a versenyt követően Russell, még mindig pityeregve. „Ez sokkal többet jelent, mint csak pontokat. Amikor ilyen sokáig küzdesz ezért, egy idő után felmerül benned: eljön ez a pillanat valaha?”



Eljött. Kiesések és elvesztett harcok után most az ő neve mellett áll az a két egység, ami a kilencedik helyezett jutalma. „Annyira boldog vagyok, és annyira érzelemdús ez az egész. Ez sokkal többről szól. A mai eredményben három év munkája van. Talán ma szerencsénk volt, de nagyon sokszor nem, és teljes mértékben megérdemeljük ezt. Amikor az az eset történt Imolában [a Bottas-ütközés], amikor Ausztriában a nyolcadik helyről csúsztam vissza, aztán Fernando nem sokkal a vége előtt megelőzött… Aztán a büntetés Silverstone-ban – talán jogos, talán nem. Ma viszont a szerencse a mi oldalunkra állt, és ki is használtuk.”

Ahogy mindig, Russell ezúttal is többes számban fogalmazott. Még a mezőny végén versenyezve is csapata érdekeit tartja szem előtt, és erre a futam közbeni egyik rádióüzenete újabb bizonyíték volt. A brit ugyanis felajánlotta a Williamsnek, ha szükséges, áldozzák be az ő versenyét Latifi pontjainak megmentéséért. „Tisztában vagyok azzal, mennyit jelentenek a pontok a csapatnak. 23-ból csak egyetlen jó verseny kell, és ha Nicholasnak a legjobb ötbe is sikerült volna bekerülnie, akkor be is biztosítottuk volna a nyolcadik helyet a konstruktőri bajnokságban. Az érte járó pénz is rengeteget számít a csapatnak. De őszintén hiszem, hogy megérdemeljük azt a nyolcadik helyet, jobb munkát végzünk idén a Haasnál és az Alfánál.”

Az ifjú tehetség úgy érzi, mintha komoly tehertől szabadult volna meg, de nemcsak ő, hanem a Williams is. „Ami a csapatot illeti, négy év teljes csalódás, kemény pillanatok. Ez nem csak rólam szól, mert amit én átélek, azt élik át ők is. Ez óriási megkönnyebbülés.” Russell egyik legfőbb célja volt, hogy a Mr. Szombat becenevet a Mr. Vasárnapra cserélhesse. A jövő ugyan akármit hozhat, de azon már nem változtat, hogy ez itt, a Hungaroringen végre – még ha csak egyetlen verseny erejéig is, de – sikerült neki.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: