DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Perez a rajtnál kapná el a Mercedeseket

Sergio Perez, bár lemaradt második gyorsköréről, nem bánkódik túlzottan emiatt, miután úgy érzi, a Mercedes ma gyorsabb volt náluk. AZ eltérő gumistratégiában bízik a Red Bull mexikói pilótája.

A világbajnoki pontverseny ötödik helyén álló versenyző a negyedik legjobb időt futotta meg első nekifutásra a Magyar Nagydíj időmérőjének utolsó 12 percében, majd a későbbiekben ezen már nem is tudott javítani, miután Lewis Hamilton feltűnően lassan indult neki a második nekifutásnak.

Már a bokszból sem nagyon akaródzott a maximális sebességet kihasználnia Lewis Hamiltonnak, aztán pedig az utolsó szektorban újfent jelentősen visszavett a tempóból, amin majdnem mindkét Red Bull rajtavesztett, végül Verstappen még épp el tudta kezdeni második mért körét, Perez azonban lemaradt arról.



„Úgy éreztük az első nekifutást követően, hogy rengeteg időnk van még, de aztán lecsúsztam az utolsó gyorskörömről. Sok idő állt még rendelkezésünkre az első kör után, így végeztünk néhány apró módosítást, amire azért volt szükség, mert ez egy nagyon kanyargós pálya. Ha csak egy kanyar jobban sikerül, máris sok időt találtunk” – mondta a Sky Sports kamerája előtt Perez.

„Nyilván sajnálom, hogy nem értünk körbe, de legalább sikerült jó rajtpozíciót szereznünk holnapra. Bár tudtuk, hogy ma a Mercedes erős lesz, abban reménykedem, hogy holnap erős nyomás alá helyezzük majd őket” – tekintett előre a verseny napjára a mexikói.

„Nem gondolom, hogy elkaphattuk volna ma őket, úgy tűnt számomra, hogy ma erősebb a tempójuk, de ki tudja…” – vonta meg a vállát a negyedik pozíciót megszerző Perez, aki csapattársával, Max Verstappennel együtt a lágy gumikban reménykedik: „Egy jó rajtban bízom, aztán majd meglátjuk, mire telik tőlünk.”

Irány a Formula Aréna Facebook-csoportunk, és beszéljük ki a Magyar Nagydíj időmérő edzését!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: