Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 21. kedd
F1

Russell: A nyáron eldől a jövőm

George Russell szerint megszületik a döntés a jövőjét illetően még a nyári szünet alatt, azonban nem biztos, hogy azt be is jelentik még a Belga Nagydíj előtt. A brit közben Q3-as triplázásra készül.

Az idei átigazolási piac igencsak többösszetevős, ugyanis akár még Kimi Raikkönen esetleges visszavonulása is fontos dominókat dönthet el a a jövő évi felállásokkal kapcsolatban. Az egyik legégetőbb kérdés az, hogy mi lesz George Russell-lel.

Tehetsége és pályán mutatott teljesítménye alapján nem is kétséges, hogy megérdemelné az Ezüst Nyilak egyik ülését, csakhogy közben Valtteri Bottas annyira tökéletes csapattárs Lewis Hamilton mellé, hogy talán még maguk Toto Wolffék sem igazán tudják, mitévők legyenek. Egy dolog biztos: amiatt nem kell aggódniuk, hogy a brit kilépne a Mercedes kötelékéből.

Miközben a jövőjét firtató kérdések kereszttüzében állt, Russell arról sem feledkezett meg, hogy a soron következő akadály, amit meg kell ugrania, az a hétvégi Magyar Nagydíj lesz: „Ez egy olyan pálya, ahol régebben is erősek voltunk. Valós esély mutatkozik rá, hogy egymás után harmadszor is bejussak a Q3-ba” – mondta az időmérőmenő George Russell, akinek annak dacára sem jött még össze a pontszerzés grove-i csapatával, hogy már 100 kört is eltöltött a pontszerző helyek valamelyikén.



„Nem semmi statisztika” – nevette el magát a sajtótájékoztatón Russell, melyen a Formula.hu is jelen volt. „Igazándiból egy olyan futam volt, amelyen valós esély mutatkozott a pontszerzésre, még tavaly Imolában, de ott a falban kötöttem ki” – zárta rövidre a témát a Williams versenyzője, mielőtt a jövő évről kérdezték volna.

„Nem könnyű egy ilyen döntést meghozni sem nekünk pilótáknak, sem a csapatoknak. Szerintem a nyári szünet alatt sikerül pontot tenni az ügymenet végére, de hogy mikor kerül sor a bejelentésre… Ki tudja? Mindenesetre én nyugodt vagyok, és nem szeretek semmit a véletlenre bízni. Dolgozom azért, hogy a lehető legjobb legyek és a hosszú távú célom, hogy világbajnok legyek.”

„Egy szó, mint száz, én az a fajta vagyok, aki a pályán szereti megmutatni, hogy mire érdemes, nem pedig a tárgyalóasztalnál. Valtteri jó kapcsolatot ápol Lewisszal, ez igaz, de én sem helyeztem sosem a saját érdekeimet a csapat érdekei elé, így én sem vagyok egy problémás versenyző.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?