DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Leclerc: Attól féltem, ugyanúgy járok, mint Verstappen

Charles Leclercnek másfél kör hiányzott a futamgyőzelemhez, ám Lewis Hamilton kemény támadásánál inkább engedett a végén, mert attól félt, Hamilton ugyanúgy nekimegy, mint Verstappennek.

Valószínűleg jó ideig vitatéma marad még a Formula-1-es rajongók és szakértők körében is a vasárnapi, első körös ütközés Lewis Hamilton és Max Verstappen között. Már abban sincs egyetértés, hogy Hamilton egyáltalán büntetést érdemelt-e, de az különösen fájó a Red Bull szakemberei és rajongói, de számos semleges szurkoló számára is, hogy a versenybíróság megállapította Hamilton vétkességét a balesetben, ám olyan büntetést szabott ki rá, amit a verseny végéig könnyedén ledolgozott és a maximális 25 pontot gyűjtötte be, miközben Verstappen nullázott.

A két világbajnoki éllovas között már az első körben megtörtént a csattanás és a második pozícióban végző Charles Leclerc attól tartott, esetleg ugyanúgy járna, ahogy a holland, amikor Hamilton pontosan ugyanabban a kanyarban vetődött be mellé az első helyért harcolva. A monacói inkább túl szélesre fordult és emiatt pozíciót veszítve engedett a nyomásnak, egyébként is túl gyors volt a Mercedes, átlagosan körönként egy teljes másodpercet vert Hamilton a Ferrarira.

Nagyon hasonlított a két helyzet, Leclerc nem merte vállalni, hogy Hamilton esetleg nekimegy és bukja remek pozícióját


Leclerc páholyból nézhette végig az első körös csattanást, tudta, mit kockáztatna. „Őszinte leszek, igen, tartottam ennek megismétlődésétől. Az első körös történések tökéletes mását éreztem megismétlődni annál a támadásnál, az ütközést pedig én láthattam a legközelebbről, közvetlenül Max és Lewis mögött jöttem” – emlékezett vissza a Sky Italy kamerái előtt Leclerc.

„Nem szerettem volna vállalni a kockázatot, mert a világbajnokságban nem igazán Hamilton ellen harcolunk. Természetesen azért próbáltam elöl maradni, de biztos akartam lenni abban, hogy semmiképpen sem ütközhetünk össze. A kanyar kijáratánál azonban a túl széles fordulás miatt egy pillanatra megingott az autóm hátulja, emiatt még kijjebb kerültem a pályáról és már el is veszítettem a pozíciót” – tette hozzá a kétszeres futamgyőztes monacói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: