Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. december 3. péntek
F1

Nem tervezi az Alfa a Sauber felvásárlását

Jean-Philippe Imparato, az Alfa Romeo vezérigazgatója kimondta: az olasz márka nem készül a Sauber felvásárlására, ugyanakkor a pilótapáros kiválasztását is a versenyistálló vezetőjére, Fred Vasseurre bízzák.

Hosszas vajúdás után a hétvégi Brit Nagydíj előtt vált biztossá, hogy az Alfa Romeo továbbra is az F1-ben marad és szerződést hosszabbítanak a programot bonyolító Sauberrel. Sokáig szinte biztosra lehetett venni, hogy a svájci alakulat kénytelen lesz más megoldás után nézni, de az év elején létrejött Stellantis nevű autóipari konszern égisze alá tartozó olasz márka végül elszánta magát a kontraktus meghosszabbítására. Az erről szóló közleményben, valamint a bejelentés okán összehívott sajtóeseményen Jean-Philippe Imparato vezérigazgató elsősorban az együttműködés autóipari vonatkozásait, az Alfa Romeo által is választott elektrifikációs irányvonalat, valamint az F1 által biztosított láthatóságot emelte ki fő érvként, nem kaptunk választ azonban néhány fontos kérdésre.

Például arra, hogy tervezi-e az Alfa Romeo azt, hogy a 2018-ban egyszerű szponzorációval indult, majd 2019-től szorosabbra fűzött kapcsolat után esetleg bevásárolják magukat a hinwili alakulatba, úgy, ahogyan a BMW tette azt a 2006-tól 2009-ig tartó időszakban. Imparato csütörtökön, Silverstone-ban, a francia L’Equipe című lapnak adott interjújában adott választ erre a kérdésre.

204908291_4028354140545355_1882864396920995553_n



„Nem szerepel ilyen lépés a terveink között – fogalmazott az Alfa Romeo vezére. – Az istállónak komoly múltja van, ráadásul mi nem ilyen módon működünk. Már egyébként is együtt dolgozunk. A Sauber a segítségünkre volt a Giulia GTA elkészítésében és egyébként sem szükséges továbblépni.”

Noha az együttműködés folytatásáról megszületett a döntés, továbbra sem tudni, hogy kik lesznek a csapat pilótái 2022-ben. Jelenleg a hajtóművekről gondoskodó Ferrari patronáltja, Antonio Giovinazzi, valamint a 2007-es világbajnok, a 41 évével a mezőny korelnökének számító Kimi Raikkönen alkotja a versenyzőpárost, ám arra kevesen mernének fogadni, hogy ez jövőre is így lesz. Az olasz teljesítménye sokat javult és nyilvánvalóan maradni szeretne, míg a veterán finnről az a pletyka járja, hogy fontolgatja a visszavonulást. Csütörtökön, Silverstone-ban mindketten úgy foglaltak állást, hogy egyelőre nincs semmilyen fejlemény a jövőjük alakulásával kapcsolatban.

Amióta az együttműködés elkezdődött, a hajtóművekről gondoskodó Ferrari jogot formálhatott arra, hogy az egyik versenyzői ülésről döntsön. 2018-ban Charles Leclerc volt a kedvezményezett, 2019-től pedig Giovinazzi képviseli a maranellói kapcsolatot a csapatnál, de vajon az új megállapodás létrejöttével változott-e valami a versenyzői felállás összeállításával kapcsolatos jogok frontján? Imparato szerint a döntést kizárólag Fred Vasseur csapatfőnök hozhatja meg.

00121011__B3_6012
„A válaszom nem" – felelte a vezérigazgató arra a kérdésre, hogy megtartották-e azt a korábbi jogot, hogy a Ferrari megválaszthatta az egyik versenyzőt. „Csak egyetlen ember van, aki meghozhatja a döntést. A csapatfőnök, Fred Vasseur! Jómagam ahhoz értek, hogyan kell autókat eladni, ő pedig azt tudja, hogyan kell vezetni egy csapatot. Már több mint huszonöt éve ezt teszi és nagyon jól csinálja. Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy ő hozza majd meg a döntést azzal kapcsolatban, hogy kik ülnek majd a versenyzői ülésekben. Ahogyan szokta, a megfelelő időben hozza majd meg ezt a döntést is.”

A szerződéshosszabbítással párhuzamosan az is kiderült, hogy Vasseur is hosszabbított csapatvezetőként. A francia szakember kontraktusa már a tavalyi év végén lejárt, a formula.hu információi szerint azóta hónapról hónapra szóló szerződéssel irányította a gárdát, ám a bejelentéssel kapcsolatos csütörtöki sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: „több évre” meghosszabbították a csapatfőnöki szerződést is. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?