DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Így áll az időmérős harc a csapatokon belül

Még két veretlenünk van idén, közben a McLarennél Norris teljesen elhomályosítja Ricciardót. Alonso és Vettel a kezdeti gyengélkedés után már kezdi a maga javára fordítani a párharcot.

Az egyik legmeghökkentőbb az idei évben, hogy az egyébként látványosan szárnyaló McLaren-Mercedesszel mennyire nem tudja felvenni a megfelelő tempót Daniel Ricciardo. Leginkább annak tükrében, hogy láthatjuk, Lando Norris pedig sikert sikerre halmoz, tegnap például alig néhány századmásodperc hiányzott neki a pole-pozíció megszerzéséhez. Az ausztrál azonban egy teljes másodperccel teljesített gyengébben nála és a 13. rajtkockából várja a piros lámpák kialvását.

Több gárdánál is egyértelmű, ki az úr a háznál, a Red Bull Racingnél sem kérdés a vezérpilóta személye, bár Max Verstappen már nem veretlen, egyszer Sergio Perez elé tudott keveredni. Az AlphaTaurinál Pierre Gasly hibátlan, ahogy a Williamsnél George Russell is aktuális csapattársával szemben. Az Alfa Romeónál némileg meglepő módon Kimi Raikkönen nemigen érzi a ritmust, így Giovinazzi 7-2-re vezet a veterán finn ellen, a Haasnál Mick Schumacher lemossa Nyikita Mazepint. 

Vajon Ricciardo ennyire gyenge, vagy Norris ennyire jó idén?


Az évet kifejezetten gyengén kezdő Sebastian Vettel is már vezet Lance Stroll ellen minimális különbséggel, ahogy Fernando Alonso is hasonló utat jár be Esteban Oconnal szemben az Alpine-nál. A fiatal franciának nagyon nem megy az osztrák pálya, a múlt heti fiaskó után ugyanis ezúttal is simán kihullott a Q1-ben, miközben Alonso másodszor is bejutott volna a legjobb tízbe, ha utolsó gyorskörét nem rontja el az emiatt a manőver miatt büntetést is kapó Sebastian Vettel.

A Mercedesnél Lewis Hamilton ugyan „csak” 6-3-ra vezet, de a német gyári istállónál évek óta semmi kétségünk nem lehet, melyikük a vezérpilóta és ki a fontosabb a gárda számára. A Ferrarinál vegyesebb a kép, de Charles Leclerc azért összességében jobb tempót mutat a kvalifikációkon és a versenyeken is, mint Carlos Sainz.

 

Mercedes: Hamilton - Bottas = 6 - 3

Red Bull Racing: Verstappen – Perez = 8 - 1

McLaren: Ricciardo – Norris = 3 - 6

Aston Martin: Vettel – Stroll = 5 - 4

Alpine: Alonso – Ocon = 5 - 4

Ferrari: Leclerc – Sainz = 6 - 3

AlphaTauri: Gasly – Tsunoda = 9 - 0

Alfa Romeo: Giovinazzi – Raikkonen = 7 - 2

Haas: Schumacher – Mazepin = 8 - 1

Williams: Russell – Latifi = 9 - 0

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: