Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. július 31. szombat
F1

Vettel ismét kihozta a maximumot és pontokat szerzett

Kijelenthető, hogy Sebastian Vettel valóban elkapta a fonalat, az egész hétvégén szenvedő Aston Martinnal három helyet előrelépve megint értékes pontokat szerzett Franciaországban.

Az időmérő edzésen még csak a 12. rajtpozíciót szerezte meg a négyszeres világbajnok, ám a futamon a rajtnál ugyan veszített egy helyet, utána azonban két riválist is maga mögé utasított, megbízhatóan is vezetett és a fordított stratégia is kifizetődőnek bizonyult, a mezőny javarészével szemben Vettel ugyanis kemény keverékű abroncsokon rajtolt, így jóval tovább kint tudott maradni. A szükséges pillanatokban fontos előzéseket hajtott végre, a jutalma pedig két újabb világbajnoki pont.

„A rajtom nem volt annyira jó, úgy emlékszem, Antonio (Giovinazzi) elém is került az első kanyarokban, aztán viszont sikerült gyorsan visszaelőznöm őt, sőt még Esteban Ocont is az első körök valamelyikében át tudtam ugrani. Más stratégián voltam, mint a körülöttem levők többsége, mi a keményeken rajtoltunk, ezért nagyon kellett óvnom a gumikat a kezdeti szakaszban” – mondta el véleményét a leintés után Vettel a Sky Sports adásában.

Vettel három riválist is megelőzött, újra pontokat szerzett az Astonnal


„A körülmények elég nehezek voltak a versenyen, az abroncsokkal ugyanúgy szenvedett mindenki, mindenképpen elégedettek lehetünk a szerzett pontokkal. Egy kis csalódás amiatt azért van bennem, hogy egy seregnyi vetélytársat értem éppen utol (a frissebb gumikkal) az utolsó körökben, de már nem volt elég időm ahhoz, hogy meg is tudjam előzni őket.”

A négyszeres világbajnok valóban a hajrában ért utol egy bolyt, amely a kopottabb gumik miatt már igencsak szenvedett, a hatodik helyezett Ricciardótól is kevesebb, mint négy másodperccel maradt el a leintéskor Vettel, de maradt a kilencedik hely számára. „Összességében remek érzés, hogy mindkét autónkkal pontszerzőként végeztünk, ezzel megoldottuk a házi feladatot, úgy gondolom, hogy kihoztuk a maximumot ebből a versenyből” – tette hozzá Vettel. Az astonos azért megjegyezte: az első etapja során elkövetett egy hibát is, amely nélkül talán még több ponttal gazdagodhatott volna.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?