Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. augusztus 1. vasárnap
F1

Vettel közel állt egy újabb meglepetéshez

Bár Franciaországban a hétvége korábbi részében látványosan szenvedett az Aston Martin, Sebastian Vettel éppen az időmérőre találta meg a jó tempót. De nem akart lágyon rajtolni és hibázott is.

Az Aston pilótái sem a pénteki két, sem a szombati szabadedzésen nem jutottak be a legjobb tíz közé, éppen ezért volt némileg meglepő, hogy a Q1-ből egy remek idővel viszonylag simán ment tovább Sebastian Vettel egy olyan idővel, ami a nyolcadik helyre volt elég. A Q2-ben azonban semmiképpen nem akart a német a lágy abroncsokkal futni, mert akkor azon a szetten kellene vasárnap rajtolni.

Még közepeseken is egészen közel állt (bő egy tized hiányzott) ahhoz, hogy bejusson a Q3-ba, de az utolsó mért körét elrontotta, amit el is ismert. „A Q1-ben kifejezetten erősnek tűntünk a lágy abroncsokon, de nem hiszem, hogy bárki is ezen a keveréken szeretett volna rajtolni. Mi is mindenképpen a közepes keveréken szerettünk volna továbbjutni és azzal a legjobb eredményt elérni” – nyilatkozta az időmérő után Sebastian Vettel.

Vettel bő egy tizedre volt attól, hogy közepes keveréken is bejusson a Q3-ba, de végül nem sikerült


„Egyértelműen hittünk abban, hogy valós esélyünk van bejutni a kvalifikáció döntő szakaszába a közepeseken, de egyelőre ismeretlen okból az utolsó menetemnél az egyensúly közel sem volt meg olyan jól, mint korábban. Az autó eleje folyton csúszkált, így nem tudtam a szükséges tapadást kihozni. Talán én is kicsit túl keményen nyomtam neki, de így is elmondhatjuk, hogy közel jártunk ahhoz, hogy bejussunk a Q3-ba.”

„Ezzel a 12. rajthelyemmel a versenyre szabadon választhatok gumikeveréket, de olyan hatalmas nagy variációs lehetőségem nincs, mivel az első tízből szintén mindenki a közepes keverékkel fog rajtolni. A vasárnapi futam leginkább kulcsfontosságú pontja az lesz, hogy ki tudja a legjobban kezelni és a legkevésbé elkoptatni az abroncsait” – tekintett előre Vettel.

Vajon folytatódik Sebastian Vettel remek pontszerző sorozata Le Castellet-ben is?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?