Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 21. kedd
F1

Horner: Checo pontosan azt hozza, amit kerestünk

Nem győzte dicsérni mexikói pilótáját a bakui győzelme után a Red Bull F1-es csapatfőnöke: elmondása szerint pontosan ez az, amit Max Verstappen csapattársától várnak.

Bár sokáig Max Verstappen vezette az Azerbajdzsáni Nagydíjat, öt körrel a vége előtt defektet kapott, így a győzelmet csapattársa, Sergio Perez örökölte meg. Ha tippelnétek további váratlan eredményekre is, látogassatok a https://pitchinvasion.net/hu/ oldalra. A mexikói ugyan csak a hatodik helyről rajtolhatott vasárnap, ám a verseny első szakaszában több előzést bemutatva feljött harmadiknak, majd a bokszkiállásoknál átugrotta Lewis Hamiltont is. Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője nem is győzte dicsérni a korábbi futamokon valamelyest haloványabban teljesítő pilótáját:

„Tudtuk, hogy jó ez a pályán, de azt nem, hogy ennyire” – idézi Hornert a RaceFans.net szaklap. „Egész hétvégén gyors volt, nagyszerű volt a tempója. Az egyetlen kör, amiben hibázott, az első Q3-as próbálkozása volt. A versenye pedig fenomenális volt.”

perez-redbull-baku



„Ha nem tartott volna sokáig a bokszkiállása, nagyon ott lett volna Maxen a mögévágással, annyira jó volt a tempója tiszta levegőben. Fantasztikus volt. Az is mesteri volt, ahogy Lewis ellen védekezett és kontrollálta azt a csatát. Úgy vélem, a győzelem az önbizalmának is jót tesz, egyúttal feljött a pontverseny harmadik helyére. Szerintem ezzel várakozáson felül teljesít.”

Horner szerint pontosan azt várják a második versenyzőjüktől, amit most Perez nyújtott Bakuban: „Nagyszerű, hogy mindkét autónk ott van az élmezőnyben. Ez egy plusz szál az íjunkban: ha el is bukjuk a vezetést, Checo ott van, hogy megszerezze a győzelmet. Pontosan ezt kerestük. Szóval örülök neki, elégedett vagyok a csapattal, elképesztő erőfeszítések vannak a háttérben, a partnereink is hihetetlen munkát végeznek. Mindenki elvégzi a maga munkáját, és Checo is része ennek.”

Ha ilyen teljesítményt nyújt, a mexikói kiérdemelheti a 2022-es maradást is a Red Bullnál, bár Horner jelezte, hogy nem siet döntést hozni a kérdésben: „Nagyon elégedett vagyok a munkával, amit Checo végez. Még csak a hatodik futamnál tartunk a 23-ból, rengeteg időnk van még. Élvezi, hogy itt van a csapatban, nagyszerű munkát végez, és így csak így kell folytatnia tovább” – fogalmazott a csapatfőnök.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?