DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Aston: Vettel már jó úton, hogy újra csúcsformában legyen

Ha valaki az évad kezdetén eltemette volna Sebastian Vettelt, az gondolja át újra. Az Aston csapatfőnöke szerint ugyanis a négyszeres világbajnok monacói jó teljesítménye nem egyszeri volt.

Rettentően nehezen indult a 2021-es év (is) Sebastian Vettel számára és mivel 2019-ben már részben, tavaly pedig teljes egészében betlizett a Ferrarinál, a csapatváltás utáni botladozását látva a legtöbben már teljesen leírták a négyszeres világbajnokot, hogy kiégett, már nem is lesz képes megfelelően teljesíteni a Formula-1-ben és vissza kellene vonulnia.

Az első négy versenyen a pontszerzés sem jött össze (igaz, csapattársa, Lance Stroll sem éppen brillírozott, de többnyire gyorsabbnak bizonyult), aztán sokak örömére végre megtört a jég és Monacóban az időmérős remeklés után a futamon még rá tudott tenni egy lapáttal és egy szenzációszámba menő ötödik helyet és ezzel tíz ropogós pontot szerzett magának és a csapatnak, többek között Lewis Hamiltont is megelőzve.

Ez az istálló messze legjobb eredménye volt idén, Vettel pedig egyre inkább kezd magára találni, bár az autó továbbra sem az igazi. Otmar Szafnauer csapatfőnök azonban figyelmeztet, ez még mindig nem a német pilóta csúcsformája volt, még ennél is jobbra számíthatunk tőle, nem egyszeri kiugrás volt a monacói ötödik pozíció.

Vettel magára talált Monacóban, a csapatfőnök szerint ennél még jócskán lesz feljebb is


„Változatlanul nem sikerült 100%-osan kiismernie az autót, még mindig nem tudja igazán kiélezni a teljesítményét. Monaco előtt sokat beszélgettem erről vele, egyértelmű, hogy már közelíti igazán jó formáját, de még nem érte el. Minden egyes edzésen, minden egyes versenyen és időmérőn egyre inkább kezdi érezni az autót, egyre kényelmesebb helyzetbe kerül, ahogy vezeti a számára még mindig új gépet.”

„Más pilótákkal is beszélgettem, akik csapatot váltottak (talán Daniel Ricciardo erre a legjobb példa), akik hasonló nehézségeken mennek keresztül, ők is úgy érzik, hogy még vagy négy-öt versenyre szükségük van ahhoz, hogy megfelelően összeszokjanak a számukra új technikával. Arra számítok, hogy valószínűleg Vettel még tovább gyorsul és hamarosan sokkal inkább dominálni fog csapaton belül.”

„Külön nehézség, hogy annyira szoros a középmezőny, hogy ha valaki nem tudja a határokat feszegetni az autójával, az körönként egy-két tizedet is jelenthet azonnal. Vettel végre kezd eggyé válni az Aston Martinnal és éppen azon a pályán mutatta meg, mennyire jól is vezet, ahol nincs lehetőség a hibázásra” – tette hozzá Szafnauer.

Mire számíthatunk a következő időszakban Sebastian Vetteltől? Rendszeres pontszerzővé válik, netán egy-egy dobogós hely is összejöhet a nem túl acélos Aston Martinnal, vagy sikernek számít majd egy-egy 8-10. helyezés is?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: