DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Túl sok volt a hiba Schumachertől Monacóban”

Mick Schumacher honfitársa, a 2016-os világbajnok Nico Rosberg szerint a két baleset már túl sok volt a Haas újoncától. Ralf Schumacher ugyanakkor megengedőbb volt az unokaöccsével szemben.

Remekül sikerült – mármint a Haas mércéjével mérve – Mick Schumacher első négy futama a Formula-1-ben, Monacóban azonban érezhetően nem találta a ritmust: a csütörtöki második edzésen is hibázott, ám ami ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy a szombati FP3 végén csúnyán összetörte az autóját, amelyet nem is tudtak megjavítani az időmérőig, így azt ki kellett hagynia a németnek.

mick-schumacher-monaco-crash-dppi



Ha pedig mindez nem lenne elég, a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner arról beszélt a Formula.hu jelenlétében Monacóban, hogy a harmadik tréningen elszenvedett baleset akár félmillió eurójába is fájhatott a csapatnak.

Éppen ezek miatt vélekedett úgy Schumacher honfitársa, a 2016-os világbajnok Nico Rosberg, hogy a második hiba már túl sok volt az újonctól a hercegségben: „Egy baleset rendben, de a kettő már túl sok. Amennyire jól alakult eddig a szezonja, ez most jelentős visszaesés volt a részéről. A többi újonc jobban szerepelt Monte-Carlóban” – mondta Rosberg a Sky Germanynek.

Mick nagybátyja, Ralf Schumacher ugyanakkor elnézőbb volt a Haas versenyzőjével szemben: „Mindannyian követünk el hibákat. Hagynunk kellene őt nyugodtan vezetni. Egyikünk sem ült soha olyan alulteljesítő autóban, mint Mick” – mutatott rá a hétszeres világbajnok Michael Schumacher testvére.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: