DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Stewart: A Red Bull most sem ér fel a Mercedeshez

A háromszoros világbajnok szerint Max Verstappen ugyan képes lenne zsinórban hozni a győzelmeket, de jelenleg Hamilton autója újra a domináns, nem lesz esélye a hollandnak.

A szokásos koreográfia szerint alakult eddig a szezon az elmúlt években megszokottakhoz, a tesztelésen szinte mindig látványosan szenvedő Mercedes és Lewis Hamilton az idénynyitón hirtelen erőre kap és az imolai versenyhétvége kivételével mindet be is húzta eddig a hétszeres világbajnok brit. Portugália óta az is látszik, hogy a Mercedes kezdeti nehéz időszaka már a múlté, a hajlékony hátsó szárnyas balhé miatt pedig úgy tűnik, még inkább a németeknek és Lewis Hamiltonnak áll a zászló Monacóban és az évad során is.

Sir Jackie Stewart is úgy gondolja, Verstappen hiába remek pilóta, jelenleg az autója szokás szerint gyengébb, mint a 2014 óta folyamatosan domináló Mercedes, így az eddig kiépített 14 pontos fórt tovább hízlalhatja a brit ász, a Red Bullnak ráadásul továbbra is szembe kell néznie a riválisok össztüzével a megkérdőjelezett legalitású, majd sebtében átépített hátsó szárny miatt. Ez az egész idényt eldöntheti már májusban.

„Úgy vélem, Verstappennek meglenne a kellő sebessége, hogy a leggyorsabb legyen Monacóban, de a Mercedes-Benz megint csak a legjobb autó a mezőnyben, ez pedig nagymértékben elbillenti a mérleg nyelvét” – nyilatkozta az F1 Nation podcastjében 1969, 1971 és 1973 világbajnoka.

„Kétség nem fér ahhoz, hogy csapaton belül Lewis a Mercedes elsőszámú pilótája, ugyan Bottas is nagyon jó, de nincs ugyanazon a szinten, mint Hamilton. Az autó azonban megint annyira jó, hogy Valtterinek is lesznek esélyei, akár még a verseny megnyerésére is.”

Stewart szerint Verstappen már gyorsabb lehetne Hamiltonnál, de az autója megakadályozza ebben


„De szerintem Lewis jobban vezet és egyszerűen jobb pilóta, Monacót pedig szintén elég jól ismeri. Régóta versenyez itt, jó ideje itt is lakik. Összességében Verstappen jelenthetné számára a legkomolyabb fenyegetést, nagyon agresszíven és jól vezet, nem is kérdés, hogy élpilóta, de autója jelenleg nem ér fel a Mercedes erejéhez.”

„Hogy mit tanácsolok a Monacóban versenyzőknek? Sose vezessenek túl gyorsan, egyszer sem történhet meg, hogy egy kanyart túl gyorsan akarnak bevenni, ezen a pályán nem lehet hibázni, hatalmas igénybevételt jelent ez mindenkinek. Teljesen rendben kell lenni a koncentrációnknak és óriási jelentőséggel bír a rajtpozíció. Színes és izgalmas versenyhelyszín” – tette hozzá Stewart.

Valóban el tudjuk azt képzelni, hogy a Mercedes hagyná, hogy Bottas nyerje a versenyt Hamilton előtt az idény ezen szakaszában? Elég csak a barcelonai rádióüzenetre gondolni, amikor kerek perec megkérték a vele pozícióharcban levő Bottast, hogy ne tartsa fel Hamiltont, a finn pedig engedelmeskedett is a kérésnek… sokadszor.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: