Steward
Szikora Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 17. péntek
F1

Hamilton elgondolkodott a kiállás előtt, Verstappen előre tudta

Kockázatos volt a második kiállás a brit szerint, de végül hallgatott a csapatára, míg Red Bull-os ellenfele érezte, hogy megint a hungaroringi trükköt fogja alkalmazni a Mercedes. A dobogósok értékeltek.

Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj rajtja után ugyan elveszítette a vezetést, a verseny hajrájában viszont a Mercedes ugyanahhoz a trükkhöz folyamodott, mint két éve a Magyar Nagydíjon: egy második kiállásra hívta ki a britet, aki így a hajrában gumi- és tempóelőnyből vissza tudta előzni Max Verstappent. Az idei harmadik győzelmét arató hétszeres világbajnok így értékelt a leintés után Jenson Buttonnak nyilatkozva:

„Először is, szeretném megemlíteni a szurkolókat, hiszen idén ez az egyik első verseny, ahova legalább néhányan kijöhettek, amit nagyszerű látni. Láttam a brit zászlót is, amire már nagyon rég nem volt példa. Nyilván remekül érzem magam, úgy tűnik, a csapat munkája kifizetődik. Nagyon szoros volt a rajt! Rengeteg a gumitörmelék a pálya bal oldalán, a Red Bull pedig remekül rajtolt. Utána a vadászatról szólt az egész, sokáig voltam nagyon közel hozzá, nem is gondoltam közben, hogy ki fognak tartani a gumik. De sikerült valahogy megóvnom őket. Nagyot kellett zárkózni huszonvalahány másodperc hátrányból, nagy kockázat volt, nagyszerű stratégiai húzás a csapattól.”

hamilton-verstappen-barcelona-podium-dppi



Hamilton a stratégiáról így beszélt: „Egész hétvégén ez volt a terv, a két kiállás miatt őriztünk meg két szett közepes keveréket. Talán az egy kiállás tűnhetett a jobbnak, de korábbi tapasztalatból tudtam, hogy az nagyon-nagyon nehéz lenne. Épp lett volna egy lövésem megelőzni őt, mielőtt kiálltam a bokszba, és nagyon viaskodtam magammal: bemenjek vagy hagyjam figyelmen kívül a hívást és maradjak kint? Nyilván azt tettem, amire a csapat kért, hiszen nagy a bizalom közöttünk. Mindenki nagyszerű munkát végzett a csapatban.”

Verstappen a verseny után elárulta: sejtette, hogy ezt fogja eljátszani a Mercedes Hamiltonnal, de szerinte eleve jobb volt a világbajnoki címvédő istálló tempója Barcelonában. „Bizonyos szempontból tudtam, hogy ez fog következni” – fogalmazott a holland. „Már a lágy gumis etap végén is gyorsabb volt, aztán a közepesen sokkal jobb volt a tempója, könnyedén egy másodpercre tudott maradni. Nem igazán tudtunk volna többet tenni ennél. Kiálltak még egyszer, és már akkor tudtam, hogy vége, mert már akkor küszködtem a gumikkal, és körről körre láttuk, ahogy közeledik. Szinte álltam hozzájuk képest.”

Arra a felvetésre, hogy mit csinálhatott volna másképp taktikailag a Red Bull, így felelt Verstappen: „Mindig egyszerűbb, ha egyértelmű tempóelőnyben van az autó. Ha még egyszer kiálltunk volna, nem vagyok biztos benne, hogy újra megelőzzük, mert hiányzott a tempónk. Mindenesetre minden tőlem telhetőt megpróbáltam” – mondta el az összetettben 14 pontos hátrányban lévő pilóta, aki egyszerre volt boldog és csalódott a jelenlegi formájukkal: „Igen, mercedeses pályán voltunk közül, de ez azt is mutatja, hogy nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Muszáj keményen nyomnunk és felzárkóznunk, mert pillanatnyilag kicsit lassabbak vagyunk. De tavalyhoz képest így is óriási az előrelépés.”

A dobogó harmadik fokára Valtteri Bottas állhatott fel, aki a futam elején Charles Leclerc Ferrarija mögé ragadt be, s utána már nem is tudott beleszólni a két vb-aspiráns dolgába: „Ami igazán trükkössé tette a versenyemet, hogy pozíciót veszítettem Charles ellen az első körben, a 3-as kanyarból kijövet. Nem is láttam igazából őt, jobb ívet választott, aztán beragadtam mögé jó időre. Ezt leszámítva nem volt rossz a tempóm, szóval kár érte, de legalább megvan a dobogó.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?