DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vettel: Azt hittük, erősebbek leszünk idén

A négyszeres világbajnok elismerte, hogy az Aston Martinnál mindenki arra számított, hogy a mostani küszködésnél jobban fognak szerepelni. A német szerint jobban sújtják őket a szabályváltozások.

Három forduló elteltével pont nélkül áll Sebastian Vettel az Aston Martinnál, miközben Lance Stroll az első két versenyen be tudta verekedni az első tízbe. Utóbbi ellenére is egyértelmű, hogy a Racing Pointból átalakuló istálló az idény eddigi egyik legnagyobb csalódása, s maga Vettel sem tagadja, hogy a csapatnál sem ezt várták a szezont megelőzően:

vettel-aston-barcelona-dppi



„Nem titok, hogy arra számítottunk, hogy erősebbek leszünk idén. Nyilvánvaló, hogy bizonyos okok miatt nem vagyunk azok” – mondta el a német a Spanyol Nagydíjat megelőző sajtótájékoztatón, amelyen a Formula.hu is részt vett. „Ez van, mégis úgy gondolom, fejlődhetünk csapatként. Számos apró dolog, amiben igyekszünk javulni. Úgy vélem, a teljes csapat továbbra is izgatott, nagyszerű a csapatszellem. Szóval nagyon örülök, hogy itt vagyok, annak ellenére is, hogy a teljesítményünk nincs ott, ahol mindannyian szeretnénk, hogy legyen. Úgy gondolom, ezt elfogadtuk, és innen próbáljuk a lehető legjobbat kihozni ebből.”

Általános vélekedés, hogy az Aston Martin elsősorban a padlólemezt érintő aerodinamikai szabályváltozások miatt esett vissza, amely jobban sújtja a low-rake filozófia szerint épült autókat – mindenekelőtt őket és a Mercedest. A csapat vezetősége néhány hete még jogi lépéseket is fontolgatott emiatt – sőt, állítólag még mindig nem tettek le erről teljesen, csak a Mercedes segítségét és támogatását várnak ez ügyben –, s bár Vettel erről nem tett említést, azt ő is elismerte, hogy valószínűleg ez állhat a háttérben:

„Ha teljesen őszinték akarunk lenni, az autónk nem elég gyors. Nyilván azt gondoltuk és azt akartuk, hogy gyorsabb legyen. Úgy vélem, a szabályváltozások jobban sújtottak minket, mint másokat, de ez van, ebből kell kihoznunk a legtöbbet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: