DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Az Alfa Romeo egy öt évvel ezelőtti problémát görget

Emlékszünk még, amikor a Sauber 2016-ban kis híján csődbe ment? Az Alfa nagyon is emlékszik, Kimi Raikkönenék teljesítményére ugyanis a mai napig rányomja bélyegét az akkori leállás.

2017-re megváltoztak az aerodinamikai szabályok a Formula-1-ben, a Sauber azonban olyan labilis anyagi helyzetben volt éppen, hogy eleinte szinte egyáltalán nem tudta fejleszteni megváltozott gépét, sőt, sokáig úgy tűnt, hogy a 2016-os év közben kénytelenek lesznek bedobni a törölközőt. Egész rákövetkező évükre kihatással volt, hogy akkor hónapokra leálltak a fejlesztéssel és végső soron, az időközben Alfa Romeóvá átvedlett istálló azóta is ennek a levét issza, bár közben voltak biztatóbb időszakok.

Erről Jan Monchaux technikai igazgató beszélt bővebben az Auto Motor und Sport hasábjain. „Nézzük meg a Sauber történetét, 2017-re nagy változásokon estek át a versenyautók. Sajnos azonban különböző okokból az istálló abban az időszakban nem végezhette a legjobb munkát (leginkább pénzügyi akadályok miatt). Az autó négy és fél, öt másodperccel volt lassabb körönként az éllovasoknál. Azóta is ettől szenvedünk.”

Az alulfinanszírozott istálló autói öt másodperccel mentek lassabban, mint a riválisok


„Ha egy gárda ekkora hátránnyal indul neki az új szabályoknak, akkor azzal ki is végzi hosszabb távon is az esélyeit. Képtelenség ekkora hátrányt megfelelő mértékben behozni. A vetélytársak sem a Karib-tengeren nyaralnak a téli szünetekben, ők is folyamatosan egyre tovább és tovább fejlesztik saját technikájukat.”

Tavaly szenvedett, idén már kicsit jobbnak tűnik az Alfa Romeo

„Ezért is fontos számunkra, hogy teljesen új szabályok érkeznek jövőre, végre nem cipeljük tovább a hátunkon az évekkel ezelőtt összeszedett hátrányt. Megvan a komoly reményünk arra, hogy a középmezőny elejére kerüljünk, minthogy azért harcoljunk, hogy ne utolsóként, vagy utolsóelőttiként végezzünk.”

„Nem titok, hogy szinte teljesen 2022-re összpontosítunk már most is. Hosszú távon az ezzel ellentétes döntésből hátrányosan jönnénk ki” – tekintett előre Monchaux. De ezt számos más csapatról is elmondhatjuk, érdekesen alakulhat a jövő év a nagy szabályváltozások után.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: